Nem tudtak hangot csiholni a művházban, lemondta fellépését az ismert stand-upos

Megosztás

Alaposan beégette magát a tiszafüredi művelődési ház, mert állítólag nem tudott megfelelő hangosítást biztosítani Kiss Ádám fellépéséhez. Az ismert stand-upos erről maga számolt be videójában.

A fiatal művész a felvételen elmondta, hogy hiába érkezett jóval a fellépése előtt a füredi művelődési házba, csak Sokol rádió minőségű hangfalak álltak rendelkezésre és ő ebbe a körülménybe nem volt hajlandó belemenni.

Mint mondta, rendkívül sajnálja az esetet, de ilyen 18 éves működése alatt még nem fordult elő vele. Háromnegyed ötre érkezett és hat óra 4 percig nem tudtak hangot lehelni a hangfalakba.

Azt mondta, a szerződés szerint a művháznak annyi dolga lett volna, hogy hangot és fényt adjon, de ezt nem sikerült nekik teljesíteni. Egyértelműen az intézményt hibáztatta a történtekért, szerinte nem tartották magukat a szerződéshez. Szerinte ez jó tanulópénz a művelődési háznak.

A művész rendkívül sajnálta, hogy több százan vártak hiába a fellépésére, amit egy későbbi időpontban szándékoznak megtartani.

Az oldal, ami átvette Kiss Ádám videóját, ezt írta a felvétel elé:

“A szégyen öl meg ilyenkor. Ennyire képes Tiszafüred bárminemű baráti alapon pozíciót kapott vezetője. Tehát az egész város. Nulla teljesítmény mindenhol, ennek ellenére viszont a melldöngetés az megy.”

A mai Tiszafüred rajtam kivul allo okok miatt sajnos elmaradt🥲 | By Kiss Ádám | Facebook

295K views, 1.8K likes, 19 loves, 323 comments, 170 shares, Facebook Watch Videos from Kiss Ádám: A mai Tiszafüred rajtam kivul allo okok miatt sajnos elmaradt🥲

Nyitókép: Kiss Ádám Facebook

Kapcsolódó cikkek