Álomváros diákoknak – várják a pályaműveket

Megosztás

Módosult a „Milyen városról álmodsz?” c. kreatív pályázat nevezési határideje, melyen már minden általános iskolai tanuló indulhat. A diákoknak további két hét áll rendelkezésükre, hogy megalkossák a számukra ideális, zöld környezetet.

Növényzettel borított homlokzat, kevesebb jármű az utakon, nagyobb összhang a természet és a lakóhely között. Csak pár elem, melyet az eddig beküldött pályaművek is hangsúlyoznak.

A visszajelzések alapján a Levegő Munkacsoport minden általános iskolás diák körében kiterjesztette a nevezés lehetőségét, évfolyamtól függetlenül.  A benyújtási határidőt így két héttel, azaz 2023. március 31-ig meghosszabbította, valamint az eredményhirdetés dátuma is módosult, 2023. április 17-ére.

A pályázó diákok három kategóriában indulhatnak egyénileg vagy maximum három fős csapatban, egy a felhívásban leírtaknak megfelelő pályaművel. Egy nevező csak egy kategóriában, egy pályaművel versenyezhet. A beérkezett pályaművek közül az előzsűrizés során legjobbnak ítélt alkotások megtekinthetőek a Levegő Munkacsoport Facebook-oldalán. A legsikeresebb alkotások között a civil szervezet közönségszavazást indít a felületen.

„A beérkezett pályamunkák rendkívül sokszínűek, többféle szemszögből közelítik meg a témát. A digitális technikát használó fiatalok például egészen futurisztikus, sci-fi filmekbe és sorozatokba illő városképeket álmodtak meg. Köszönjük az eddigi munkákat és bíztatunk mindenkit, hogy bátran küldjön még pályázati anyagokat a Levegő Munkacsoport e-mail elérhetőségére, tárgyban az ÁLOMVÁROS megjelölésével” – mondta Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője.

Kapcsolódó cikkek