Súlyos támadás volt a Szolnok-Nyugati vasútvonalon

Megosztás

A monori rendőrök elfogták azt a 31 éves helybéli férfit, aki a gyanú szerint először egy vonaton támadt több utasra, később egy férfit az otthonában akart kirabolni. Őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.

Egy monori férfi tárcsázta a segélyhívót március 5-én nem sokkal éjfél után. Elmondta, hogy otthonában megjelent egy – általa névről ismert – helybéli férfi, előkapott egy kést és pénzt követelt tőle, miközben ordítozta „Tedd ki a pénzt, vagy megöllek!”

A férfi nem engedelmeskedett, dulakodni kezdtek, miközben támadója a késsel jobb combját megvágta. Könnyű, hámsérülést szenvedett. A sértett alvó barátnője felriadt a történtek hallatán, az elkövetőt közösen a földre teperték és a rendőrök kiérkezésig visszatartották. Az egyenruhások a helyszínen elfogták.

Időközben egy másik rendőri egység egy Budapest felől Monor irányába közlekedő személyvonaton helyszínelt.

Összeértek a szálak, az ott elkövetett bűncselekménnyel is a 31 éves H. Andrét hozták összefüggésbe.

Adataik szerint a férfi pár órával elfogása előtt a vonaton kötött bele több utasba.

Tőlük kábítószert követelt, miközben kísértetiesen hasonló mondatát ismételgette: „Megöllek Titeket!”.

Ahogyan később Monoron pénzt, akkor a szerelvényen kábítószert sem kapott, dühében egy eltört sörösüveg darabját vette magához, amivel egy férfinak a tenyerét, egy segítségére siető másik utasnak a nyakát vágta meg. A támadás következtében egyikük könnyű, míg a másik férfi súlyos sérülést szenvedett.

Ezzel okozott súlyos sérülést az egyik utasnak

H. André kihallgatásán egyik ügyben sem tett vallomást. A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett 31 éves férfival szemben rablás bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. Kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt.

Fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek