Annyira részeg volt, hogy a lopott autóval 15 méter után az árokban kötött ki

Megosztás

A Kunszentmártoni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette, és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a 28 éves kunszentmártoni férfivel szemben, aki Kunszentmártonban elkötött egy furgont, amivel szinte azonnal árokba hajtott.

A vádirat szerint a 28 éves férfi a tavalyi év decemberének elején, az esti órákban egy kunszentmártoni vegyesbolt előtt parkoló, lezáratlan furgonba beült, és mivel annak indítókulcsát a tulajdonos a gyújtáskapcsolóban hagyta, a gépjárművet beindította, és azzal elindult.

Az autózás kérészéletűnek bizonyult, ugyanis a férfi, ittassága miatt, mindössze 15 méter megtétele után az útmenti árokba hajtott a gépjárművel.

A közelben tartózkodó tulajdonos észlelte a történteket, és az autóhoz sietve megpróbálta visszatartani az alkalmi sofőrt a rendőrök megérkezéséig, a fiatal férfi azonban a helyszínről elmenekült.

A rendőrök a férfit nem sokkal később, az általa hátrahagyott bevásárlószatyor, és a tulajdonos által adott személyleírás alapján elfogták.

Az ügyészség a vádiratában végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, továbbá indítványozta, hogy a bíróság a férfit határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság fog döntést hozni, közölte dr. Kozma Péter vezetőhelyettes ügyész, helyettes sajtószóvivő (Szolnoki Járási Ügyészség).

Képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek