A buszsofőr mellé munkatársakat kellett felvenni, mert volt párja megállás nélkül zaklatja

Megosztás

Elképesztő történet. Két és fél évvel ezelőtt szakított a férfi a hölggyel, korábbi párjával, aki ezt nem volt hajlandó elviselni. Először “csak” jól felpofozta az utasok előtt, azóta pedig folyamatosan szidalmazza és akadályozza a munkáját. A társaság most már lépett, valamint a rendőrség is, ez ugyanis már régen kimeríti a zaklatás fogalmát.

Szakításuk miatt napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában egy menetrend szerinti járaton dolgozó buszsofőrt annak volt partnere egy zalai városban – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Eszerint a petrikeresztúri nő és a buszsofőrként dolgozó férfi 2020 októbere előtt intim kapcsolatban álltak egymással, aminek aztán a férfi véget vetett. A nő emiatt egyszer a férfit buszvezetés közben arcon ütötte, ami után a Zalaegerszegi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte őt.

Ezek után a nő már nemcsak a szakítás, hanem a pénzbüntetés miatt is neheztelt a férfira, akit hónapokon át napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában azon a buszjáraton, amin a férfi közlekedett. A nő sokszor provokálta, szidalmazta volt partnerét és annak családját is sértegette az utasok előtt, de volt, hogy megdobálta a buszt, esetleg a jármű ajtajába állva akadályozta az elindulását.

Számtalanszor tett alaptalan bejelentéseket, panaszokat a férfi munkáltatójánál azért, hogy ezzel is kellemetlenséget okozzon neki. A nő viselkedése miatt a közlekedési cég az autóbuszon „zavarelhárító munkatársakat” volt kénytelen alkalmazni a buszjárat zavartalan közlekedése és a sofőr nyugalma érdekében. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a nő ellen zaklatás miatt emelt most vádat. (via Telex)

Kapcsolódó cikkek