Összefogott a magyar sportélet a szolnoki Drávucz Rita kislányának gyógyulásáért

Megosztás

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága támogatásával Bajnokok a bajnokokért elnevezésű jótékonysági aukció indul, amelynek kedvezményezettje a WonderFlora & CMT Alapítvány.

A szervezetet a korábbi szolnoki vízilabdázó, Drávucz Rita alapította 2020-ban, aki minden követ megmozgat, hogy segítsen a kislánya, Flóra gyógyulása érdekében, és ráirányítsa a figyelmet a sorstársaira. Az akcióhoz a magyar sport számos kiválósága – így például Szoboszlai Dominik, Schäfer András, Kopasz Bálint, Kapás Boglárka, Szabó Gabriella – csatlakozott egy-egy relikvia felajánlásával.

A WonderFlora & CMT Alapítványt a korábbi világklasszis vízilabdázó, Drávucz Rita alapította, hogy a kislányával átélt kihívásokat, hasznos tapasztalatokat megosszák, bővítsék, s ráirányítsák a figyelmet a hozzá hasonlóan Charcot-Marie-Tooth-betegséggel érintettekre. Céljaik között szerepel az I. Nemzetközi Interdiszciplináris Neuromuszkuláris Konferencia megrendezése idén tavasszal, amely a CMT-vel, az SMA-val és a DMD-vel foglalkozó szakemberek, valamint az érintett családok tájékoztatását segítené elő nemzetközi és hazai egészségügyi szakemberek bevonásával. Továbbá az aukcióból befolyt összeg segítheti Flóra korrekciós műtétének mielőbbi megvalósulását is, írta a Magyar Nemzet.

Az aukcióhoz a magyar sportélet számos korábbi és jelenlegi kiválósága csatlakozott egy-egy becses relikvia felajánlásával. Szoboszlai Dominik azt a mezét kínálja árverésre, amelyet a Real Madrid elleni győztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen viselt. Ennek érdekében személyesen Schmidt Ádám államtitkár járt közben.

Az aukcióra szintén egy-egy korábbi mezt ajánlott fel Schäfer András, az Union Berlin magyar válogatott labdarúgója, Lőw Zsolt, a Chelsea korábbi másodedzője, továbbá több kézilabdázó (Mikler Roland, Ligetvári Patrik, sőt a Veszprém dán világbajnoka, Rasmus Lauge is), s számos olimpiai és paralimpiai kiválóság, mint például a kajakos Kopasz Bálint és Szabó Gabriella. az úszó Kapás Boglárka vagy az atéta Ekler Luca is árverésre bocsát egy-egy értékes relikviát.

Forrás és fotó: origo.hu

Kapcsolódó cikkek