Tetőzés közelében a Tisza Szolnoknál

Megosztás

A Tiszán levonuló árhullám jelenleg a Tisza-tó térségében tetőzik. Ugyanakkor apadás tapasztalható a Zagyva-Tarna vízrendszerben, a Hármas-Körösön és a Hortobágy-Berettyón.

A Tisza vízállása hétfőn 7 órakor Kisköre-alsónál 672 cm, Szolnoknál 664 cm, Tiszaugnál 511 cm volt. A tokaji tetőzési értékéből számított előrejelzés szerint a szőke folyó jelenleg levonuló árhulláma Kisköre-alsónál január 29-30-án 670-675 cm-es, Szolnokon pedig január 30-31-én 660-670 cm-es vízállással tetőzik.

A KÖTIVIZIG január 29-én reggel I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tiszán a Szolnok-Újszász-Szórói, a Lakitelek-Tószegi, a Csongrád-Nagyrévi és a Tiszaföldvár-Pityókai árvízvédelmi szakaszokon, így jelenleg a Tisza mentén Kiskörétől Csongrádig, illetve Lakitelekig, a Hortobágy-Berettyó jobb partján, valamint a Tisza visszaduzzasztásával érintett Zagyva szakaszon (Újszász-Szászberek és a torkolat között), összesen 385 kilométer hosszú védvonalszakaszon tart fenn 12 órás figyelőszolgálatot.  

A belvíz miatt jelenleg II. fokú a készültség a kiskörei belvízvédelmi szakaszokon, I. fokú pedig a jászberényi, a jászkiséri, a törökszentmiklósi, a cibakházi, a kunhegyesi, kisújszállási, karcagi és a mezőtúri szakaszokon.

A ma reggeli adatok szerint a szivattyúzások eredményeként a belvízi elöntés nagysága 4140 hektárra csökkent az igazgatóság működési területén, ebből Jász-Nagykun-Szolnok megye 1890 ha, Heves 2 250 ha. Az elmúlt 24 órában félmillió köbméter vizet emeltek át a befogadókba, közölte a Kötivizig.

Kapcsolódó cikkek