Kukorékolástól hangos most a sportcsarnok

Megosztás

Galamb, díszmadár és díszbaromfi kiállítás nyílt szombaton az abonyi Varga István Városi Sportcsarnokban.

Deák Sándor, a helyi V227 Abonyi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesületének és a Magyar Texan Fajta Klub elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, ez a kiállítás már a 44. az egyesület 46 éves fennállása alatt. A kiállításon 1020 egyed és 61 fajta látható kisállatokból. A kiállításon lehet látni díszmadarakat, baromfit, víziszárnyast, vannak nyulak és természetesen döntő számban galambok. Csak galamból 32 fajta tekinthető meg.

Sándorral való beszélgetésünkbe néha-néha belekukorékolt egy-egy kakas, de még így is megtudhattuk, hogy ő maga 20-21 éve tenyészt galambot, de egyébként ebbe nőtt bele, mert édesapja és nagyapja is galambász volt.

Hogy mi jó ebben? A galambtenyésztés a szépségről szól. A világon 2200 galambfajta van, mindnek megvan a fajtaleírása, hogy hogyan kell kinéznie a galambnak. A tenyésztők arra törekednek, hogy az ideált elérjék. Az itt is látható texannak az az érdekessége, hogy előbb íróasztalon rajzolták meg, majd utána tenyésztették ki Amerikában. Ez egyébként egy húsgalamb.

Az itt kiállított galambokat az országos szövetség bírálói minősítik, számos díjat adnak majd át vasárnap.

Sándornak is van itt kiállított galambja, egy texán és egy szolnoki bagdetta. Megtudhattuk, hogy két szolnoki galambfajta is létezik, az egyik a bagdetta, a másik a keringő.

Azt is megtudhattuk, hogy a tenyésztők nemigen fogyasztják el a galambjaikat, főleg nem a legszebbeket, a kiváló egyedeket, a kedvenceket. Persze kerül az állományból fogyasztásra, hiszen a galamb a magyar konyha alapvető élelmiszere volt – régen. Köztudomású, hogy a betegeknek és a gyerekágyasoknak adták, mivel koleszterin- és zsírszegény étel, amely kiméli a gyomrot.

A kedvenc tehát élhet akár 8, de 14 évet is, de amelyik nem nyeri el a tenyésztő tetszését, az bizony megy a levesbe…

Sándor kiemelte, hogy nagyon sokat köszönhetnek Abonynak, hogy támogatják őket, hiszen ez nem a tehetősek hobbija. Az önkormányzat biztosítja a sportcsarnokot, egy bizonyos hátteret számukra, ami jelentős könnyebbséget jelent a kiállítás megrendezésében.

A mostani kiállításra érkeztek tenyésztők Szlovákiából, Romániából, illetve német vendégek is vannak, akik besegítenek a bírálatba. Ők amúgy rendszeresen járnak Abonyba, olyan szoros a kapcsolatuk.

Mint megtudtuk, hazánkban 2400-2500 a szervezett formában tenyésztők száma. Ez sajnos folyamatosan csökken, mert ez a hobbi nagyon sok időt igényel, komoly kötöttséggel jár.

Itt nem lehet szögre akasztani a horgászbotot, itt folyamatosan gondozni, törődni kell az állatokkal. Ezt pedig manapság sokan nem vállalják fel.

Szerencsére még vannak páran, akiket ez a hobbi szórakoztat és kikapcsol.

A kiállítás vasárnap még látogatható.

Deák Sándor elnök egy texánnal
Deák Sándor egy szolnoki bagdettával
Csodaszép díszbaromfik 1.
Csodaszép díszbaromfik 2.
Galambokból nem volt hiány
Egy francia galambfajta, a mondain is szép számban látható a kiállításon
Gyönyörű kis állatok
Szép számban voltak érdeklődők
Ez a két gyönyörű ragadozómadár alaposan lerendezné a kiállítás állományát…

Kapcsolódó cikkek