Még nem tudja megmondani a kormány, mennyibe került a vármegyék átnevezése

Megosztás

Fürjes Balázs szerint csak később lesz meghatározható az összeg.

Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője kérdezte meg a Miniszterelnökséget vezető minisztertől: mennyibe kerül, hogy a kormány kezdeményezésére januártól a megyéket vármegyékre nevezték át – írja a HVG. Többek között arra volt kíváncsi, hogy mely kormányzati szerveket érintette az átnevezés, mekkora a változás átvezetésének költsége, hány táblát és mennyiért kellett lecserélni az utak mentén.

Választ nem Gulyás Gergelytől, hanem államtitkárától, Fürjes Balázstól kapott az ellenzéki politikus, aki azt írta: az átnevezéssel összefüggésben keletkező kiadások összege csak később lesz meghatározható.

Ezt azzal magyarázta, hogy „az Alaptörvény tizenegyedik módosítása lehetővé teszi a megye szó használatát mindaddig, amíg a felelős gazdálkodás elveit is figyelembe véve nem valósítható meg az áttérés”.

Magyarázata szerint a változtatás persze nem a pénzen múlik, hiszen „a vármegye mint a magyar állam legősibb és legidőtállóbb intézménye az ország viharos történelmében sok esetben jelentette a nemzet utolsó védőbástyáját az idegen érdekkel szemben. Az átnevezés célja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek. A vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti.”

Bár Fürjes nem válaszolt a konkrét kérdésekre, az már korábban tudható volt, hogy a Magyar Közútnak 714 megyejelző táblát kell kicserélnie. Az ezzel és a több száz intézmény és szervezet nevének megváltoztatásával járó költségeket a Telex korábban milliárdos nagyságrendűre becsülte.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek