Áramfejlesztőt is adtak a határon túli településnek

Megosztás

A kengyeli önkormányzat tavaly 1 millió forintot nyert egy, a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázaton, amelynek célja volt a testvértelepülési kapcsolatok kiépítése a külhoni területeken.

A képviselő-testület döntése alapján meg is kezdték a kapcsolatfelvételt a kárpátaljai Csongor községgel, azonban az orosz-ukrán háború közbeszólt, és a pályázat céljaként kitűzött közös programszervezés elmaradt.

Azonban mindenféleképp szerettek volna segíteni határontúliaknak, akikre kettős nyomás hárul: egyrészt az otthon maradottakról, illetve a bombázott területekről odamenekültekről igyekeznek gondoskodni. Ezért a pályázatkiíró engedélyével az elnyert összegből, illetve a kengyeliek adományából vásároltak számukra – kérésüknek megfelelően – egy nagy teljesítményű áramfejlesztőt és egy fűkaszát, ezeket a napokban adták át.

Forrás és fotó: Kengyel

Kapcsolódó cikkek