Egy év alatt duplájára nőtt a menedékkérők száma

Megosztás

Minden negyedik Európai Unióba érkező menekült Németországban szeretne letelepedni, de a célországok közt vezető helyen áll Franciaország, illetve Spanyolország és Ausztria is, derül ki a Welt am Sonntag című német lap vasárnapi összeállításából.

Az Európai Bizottság adatai szerint az Unió huszonhét tagállamában összesen mintegy 924 ezer menedékjogi kérelmet vettek nyilvántartásba 2022-ben, ami 46,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget.

A Telex által szemlézett cikk kiemeli, hogy csupán Németországban több mint harmadával nőtt a kérelmek száma, ami rekord érték a legutóbbi, 2016-ban lezajlott menekülthullám óta. A legnagyobb mértékű növekedést Ausztriában regisztrálták, ahol tavaly 109 ezren kértek menekültstátuszt, ez háromszorozódást jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. Az EU-s összevetés másik végén Lettország, Szlovákia és Magyarország áll 622, 544, és 46 kérelemmel.

Az Európai Unióban menedékjogot kérők legnagyobb csoportját a szírek alkotják, de sokan érkeztek Afganisztánból, Törökországból (számuk duplázódott), Venezuelából és Kolumbiából is. Ez utóbbi két ország állampolgárai közül háromszor annyian kértek menedékjogot 2022-ben, mint az előző évben.
Az EU-ba irányuló menekültügyi migrációban egyre fontosabb Líbia, amelynek hátterében az embercsempész hálózatok erősödése áll. Tavaly 77 ezer embert indítottak útnak a líbiai partokról az EU felé, 2017 óta a legtöbbet.
Bár nagyjából ötmillió ukrajnai háborús menekült is érkezett az EU-ba tavaly, ők automatikusan, külön menedékjogi eljárás nélkül védelmet kapnak, és rendszerint azonnal munkát is vállalhatnak – írta a Welt am Sonntag. A cikkben hozzáteszik, hogy az orosz támadás elől menekülő ukránok és a máshonnan érkező menedékkérők beáramlása Németországban hamarosan túlterhelheti a befogadóközpontokat.

Fotó: MTI/EPA/Swen Pförtner

Kapcsolódó cikkek