Vizsgálat indulhat a magyar EU-biztos ellen

Megosztás

“A szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét.”

Független vizsgálatot tartanak szükségesnek Várhelyi Olivér hivatali tevékenységéről az Európai Parlament képviselői egy várhatóan szerdán szavazásra kerülő jelentésben – írja a Népszava. A lap szerint az állásfoglalás az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának tavalyi végrehajtásáról szóló értékelés, melynek szövegét az EP külügyi bizottsága már átengedte.

Ebben úgy fogalmaznak, hogy „a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét”. Emiatt a képviselő-testület „sürgeti az EB-t, hogy kezdeményezzen független és pártatlan vizsgálatot annak megállapítására, hogy a (…) biztos által tanúsított magatartás és az általa támogatott politikák nem sértik-e a Bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexet és a biztos Szerződésekből eredő kötelezettségeit”.

Az indítványt megfogalmazó Thijs Reuten holland szociáldemokrata EP-képviselő a Népszavának azt mondta, a parlament szeretne tisztán látni és megtudni, hogy a biztos tevékenysége megfelel-e az említett előírásoknak, vagyis mindenféle politikai befolyástól függetlenül és az EU általános érdekeinek figyelembe vételével végzi-e a munkáját.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek