Új fejlesztést tesztel a Magyar Közút a forgalommal szemben felhajtók ellen

Megosztás

A gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra és sokszor észre sem veszi azt. Ennek visszaszorításában segíthet az az eszköz, ami radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős, villogó fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre.

A Magyar Közút, kísérleti programjának részeként helyezett ki két ilyen villogó, változtatható jelzésképű táblát Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópont egy-egy lehajtóágán, abban bízva, hogy ezzel tovább csökkentheti az ilyen esetek számát.

Csak a hazai autópályákon 2018. január 1. és 2021. december 31. között 18 személysérüléses baleset történt szembe haladó járművek ütközése miatt, melyből 5 sajnos halálos volt, ezen túl számos alkalommal történik anyagi káros baleset is és olyan is előfordul, hogy a vétkes jármű baleset nélkül megússza az esetet.

Az okok különfélék lehetnek, a sofőrök vagy eleve rossz irányba hajtanak fel az autópályára vagy már útközben fordulnak meg, illetve nem ritka, hogy tolatnak is az autópályán. A rossz irányba felhajtás megakadályozásában segíthet a Mobilkép legújabb fejlesztése, mely szembehajtás esetén működésbe lép és villogó sárga alapon „Behajtani tilos” táblával valamint STOP felirattal figyelmeztet a tévesztésre.

Innovatív fejlesztés a forgalommal szemben hajtók ellen

A gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra és sokszor észre sem veszi azt. Ennek visszaszorításában segíthet a Mobilkép Kft. eszköze, ami radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre.

Kapcsolódó cikkek