Két év múlva érkezhet a kötelező érvényű nemzetközi szabályozás a műanyagszennyezés ellen

Megosztás

160 ország mintegy kétezer fős delegációja vett részt az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) keretein belül létrejött Kormányközi Tárgyaló Bizottság (INC) öt üléssorozatának első fordulóján pénteken, ahol célul tűzték ki, hogy két év múlva kötelező szabályozás léphessen életbe a műanyagszennyezés ellen – írja a 444.hu.

A tagországok egyetértettek abban is, hogy minél hamarabb véget kell vetni a műanyagszennyezésnek, abban azonban megoszlott a véleményük, hogy az ezt lehetővé tevő intézkedések globálisak és kötelezőek legyenek, avagy önkéntes alapúak és a tagországok által szabályozottak.

António Guterres ENSZ-főtitkár az esemény kapcsán Twitteren úgy nyilatkozott: a műanyag nem más, mint álruhába bújt fosszilis tüzelőanyag, amely “súlyos fenyegetést mér az emberi jogokra, az éghajlatra és a biológiai sokféleségre”. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet szerint, hathatós megállapodás hiányában a műanyagtermelés megduplázódhat a következő 10-15 évben, 2050-ig pedig akár meg is háromszorozódhat. (MTI)

Kapcsolódó cikkek