A fideszes támogatású független jelölt újabb képtelen ötlettel állt elő Jászberényben

Megosztás

Nem tud leállni a közlekedési “fejlesztések” tervéről a fideszes támogatással induló független polgármesterjelölt Jászberényben.

Besenyi Orsolya most azt találta ki, hogy a forgalmas belvárosi lámpás csomópontot kell átépíteni körforgalommá. A tervek már megvannak, de ezek az előtt készültek, hogy megvalósult volna a Berényt elkerülő útszakasz, így a körforgalom lényegében idejétmúltnak tűnik. 

Besenyi ötletét többen is cáfolták, szerintük már felesleges pénzkidobás lenne a projekt megvalósítása. 

Ráadásul nem tudni, hogy miként akarják átalakítani ezt a belvárosi részt annak tudatában, hogy az az útszakasz nem is önkormányzati tulajdonban van, illetve kezelés alatt áll? Ebből következően az önkormányzat nem is avatkozhat bele annak nyomvonalába, tervrajzába stb.

Szóvá tették azt is, hogy mióta készen van az elkerülő, akkortól azonnal ki kellett volna tiltani a kamionokat a belvárosból. Csakhogy a Fidesz-frakciónak nem kellett volna ennek kerékkötőjének lenni, ugyanis ők voltak az okai, hogy azóta is itt járnak a teherautók.

Bobák Zsolt, a Közösen Jászberényért Egyesület önkormányzati képviselője szerint nincs új a nap alatt.
Szerinte már a 2010-es Fidesz kampány része volt ez az ígéret, de semmi nem lett belőle. Pedig annak idején a fideszes városvezetéshez dőlt a pénz, de arra amire valóban szükség lett volna, nem jutott. Valahogy mindig eltűnt a pénz valahol. Most újból ígérik a körforgalom megépítését, pedig az elkövetkezendő években nem fogunk dúskálni sem EU-s sem hazai forrásokban. A kormány is leállított szinte minden beruházást, mert a korrupció miatt, teljesen jogosan, nem jön a pénz Brüsszelből.
Szerinte ebből is jól látszik, hogy Besenyi milyen alkalmatlan fideszes jelölt.

Turóczi György jobbikos politikus szerint is a körforgalom építése azért volt aktuális téma 10 évvel ezelőtt, mert az elkerülő szakasz hiánya miatt nagy volt az átmenő forgalom, melynek lefolyását egy körforgalom valóban gyorsította volna. Azonban az elkerülő pont azért épült meg, hogy az átmenő forgalmat elterelje. Biztos hogy szükség van ezek után egy körforgalomra a város közepén? – kérdezte, majd hozzátette, főleg úgy, hogy korábban a Fidesz sétálóutcát szeretett volna a polgármesteri hivatal előtti szakaszon. Az a terv hová lett? – firtatta.

Másvalaki szerint amennyiben Besenyit egy picikét is érdekelné a város és a városlakók élete, be sem állt volna a Fidesz mögé egy kierőszakolt oszlatást követően. Ez a tervrajz 10-12 éve van a fiók mélyén, és most ilyen súlyos gazdasági válság közepette azzal kampányol, hogy körforgalmat építtet! Szíveskedjék már leírni a megvalósítás évét, kérte a jelölttől.
Szerinte kibírt volna még az ötlete 1,5 évet a rendes választásig, emiatt nem kellene elverni a város kasszájából 10-12 millió forintot az ilyen kampányszagú ígéretekre!
Úgy vélte, azzal sem a város és a városlakók érdekét szolgálja, hogy a városban, a Jászságban szinte egyedüli fül-orr-gégész szakorvosként pócsos hátszéllel inkább polgármester akar lenni és nem orvos!
Úgy vélte, Besenyinek meg kellene tisztelnie a városlakókat azzal, hogy “függetlenként” nem a fideszes mesekönyvből olvas fel nekik.

Besenyi korábban, mindjárt jelöltté válásakor elővette a Hatvan-Jászberény-Szolnok út négysávosítását is, mint megvalósítandó projketet. Csakhogy alaposan belefutott a friss aszfaltba, ugyanis ezt a tervet a kormány egy időre pénzhiány miatt felfüggesztette.

Kapcsolódó cikkek