Elhalasztották az orosz-amerikai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat

Megosztás

Oroszország kezdeményezésére elhalasztották a stratégiai fegyverzetcsökkentésről megkötött Új START szerződéssel kapcsolatban folytatandó orosz-amerikai konzultációkat, amelyeket november 29. és december 6. között tartottak volna meg Kairóban – közölte a Kommerszant című lappal hétfőn az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége.

A találkozó elhalasztásáról szóló értesülést az orosz külügyminisztérium a RIA Novosztyi hírügynökségnek megerősítette.

„Az orosz fél tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy egyoldalúan elhalasztotta a találkozót, és közölte, hogy új időpontokat fog javasolni”

– közölte a lappal az amerikai nagykövetség. Az orosz külügyminisztérium a hírügynökségnek megerősítette, hogy a találkozót nem tartják meg a következő napokban, és hogy “az eseményt későbbi időpontra halasztották”.

Az Új START egyezmény, amelyet 2010-ben tíz évre írt alá Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök, öt évvel meghosszabbítható. A szerződés 2011-ben lépett hatályba. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021-ben ratifikálta a szerződés hatályának 2026. február 5-ig való meghosszabbításáról szóló megállapodást.

Kapcsolódó cikkek