Két évvel ezelőtt csak az EU-ban 238 ezer ember korai halálát okozta a légszennyezés

Megosztás

Vidéken sem jobb a helyzet, ott leginkább a fűtés okozza a problémát, a városokban pedig a szmog is alaposan rásegít. Nagyon sokat kell még javítani ezen a problémán, ami közel sem csak hazánkban ilyen égető jelentőségű. Az energiaválság is csak ronthatott ezen.

A szálló por okozta légszennyezés 238 ezer ember idő előtti halálát okozta az Európai Unióban – közölte csütörtökön az Unió környezetvédelmi felügyelősége. Ez enyhe emelkedést jelent az előző évhez képest. Ugyanakkor az uniós országokban 2020-ban az összesített arány 45 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2005-ben – közölte az ügynökség, megjegyezve, hogy „ha ez a csökkenési ütem fennmarad, az EU 2030 előtt eléri a szennyezőanyag-mentességi cselekvési tervben kitűzött célját”.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség új jelentése szerint a 27 tagállamban „az Egészségügyi Világszervezet 2021-es irányadó szintjét meghaladó finomszemcse-koncentrációnak való kitettség 238 ezer idő előtti halálesetet okozott”.

Ez valamivel több, mint amennyit 2019-ben regisztráltak, annak ellenére, hogy a covid-korlátozásoknak köszönhetően csökkent a kibocsátás. A WHO szerint a légszennyezés évente hétmillió idő előtti halálesetet okoz világszerte.

(AFP)

Kapcsolódó cikkek