A martfűi halálos baleset részleteiről beszélt a tűzoltóparancsnok

Megosztás

A mentés megkezdése ellenére több autós hajtott át a Martfű határában történt balesetnél szombaton. Ahogy arról korábban a Szol24 is beszámolt, szombat délután két autó karambolozott a 442-es főúton, ahol a baleset következtében az egyik jármű az árokba sodródott. A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság autója a mentőszolgálat munkatársai után érkezett a helyszínre.

Kék lámpával, szirénával mentünk, a menetirány szerinti bal oldalon, kikerülve a sávunkban közlekedőket. Azt vettük észre, hogy folyamatosan jönnek velünk szemben, alig akartak lehúzódni az autósok, ez lassított minket 

– mesélte felháborodva Fábián Attila parancsnok a Szoljon.hu hírportálnak.

A mentők azonnal, szakszerűen megkezdték a sérültek mentését.

– Mikor megérkeztünk az autósok még akkor is szlalomozva kerülték ki a helyszínen lévő mentőautókat, gátolták azt is, hogy a megfelelő helyre álljunk – emelte ki.

A parancsnok kiszállt az autóból és maga állta el a forgalmat.

– Mélységesen felháborít az a közöny, amit a helyszínen tapasztaltunk abban a pillanatban. Határozottan a továbbhaladók elé kellett lépnünk, hogy álljanak már meg, mert még a végén a mentésben résztvevőket is elgázolják! – számolt be szomorú tapasztalatairól Fábián Attila.

A történteket a parancsnokság közösségi oldalán is megfogalmazta, gondolatai nagy vitát kavartak.

– Az volt a célom, hogy mindenki tanuljon az esetből és figyeljünk jobban egymásra, főleg, ha életmentésről van szó – hangsúlyozta.

A tapasztalatai szerint egyébként szerencsére nem mindennapos az effajta viselkedés.

Kapcsolódó cikkek