Letartóztatták a szegedi férfit, aki megölte feleségét

Megosztás

Megölte feleségét egy szegedi férfi, majd a gyilkosságot szerda este bejelentette a Szegedi Rendőrkapitányságon – közölte a rendőrség oldalán a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este.

A közlemény szerint november 15. napján 21 óra és november 16. napján 4 óra közötti időben a férfi és felesége között veszekedés alakult ki szegedi lakásukban. Ennek során a férfi a hálószobában az ágyon fekvő felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát és addig szorította, amíg a nő már nem mozdult.

A bántalmazás következtében a nő a helyszínen életét vesztette.

A férfi november 16-án késő délután az édesapja kérésére, az ő kíséretében a rendőrségen feladta magát.

A főügyészség indítványában arra hivatkozott, hogy a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel (5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény) megalapozottan feltehető, hogy a férfi az eljárásban szabadlábon hagyása esetén elérhetetlenné válna, elszökne, elrejtőzne.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványát megalapozottnak tartotta, és november 18-án elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés ellen a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be, kérve, a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtsák végre. A letartóztatást elrendelő döntéssel szemben a gyanúsított is fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Kapcsolódó cikkek