A Hetényiben is lehetséges a szülők 24 órás jelenléte

Megosztás

„Szülőknek nyitva 0-24 óráig” – áll azon a lila színű táblácskán, melyet a Melletted a helyem Egyesület adományozott a Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermekosztálya perinatális intenzív centrumának (PIC) csütörtökön, számolt be róla a Szoljon.hu.

Az ünnepélyes eseményre a november 17-i koraszülöttek világnapján került sor az egészségügyi intézmény C épületének második emeletén, ahol az anyák, orvosok, ápolók és a kórház munkatársai nap mint nap küzdenek a vártnál korábban világra jött kisbabák életéért.

A hét minden napján 24 órás szülői jelenlétet hirdető figyelemfelhívó táblák megjelenése a Melletted a helyem Egyesület kezdeményezésére indult el a koraszülött intenzív osztályok ajtaján.
A táblát azok a PIC-ek tehetik ki az ajtajukra, ahol a szülők a hét minden napján, és a nap folyamán bármikor, bármilyen hosszan a babájuk mellett lehetnek az osztályon. Így alkot egységet a koracsalád, a szülőknek a gyermekük mellett van a helye.

Az országban -Szolnokon kívül- tizenegy PIC részlegen függesztették ki a táblát (kép: Google)

Arról már dr. Franczia Péter, a PIC vezető főorvosa szólt, hogy osztályuk 0-24 órában nyitva áll a szülők előtt, kiknek jelenléte tovább növeli a koraszülöttek életesélyeit, ölelésük a leghatékonyabb terápia.

Hozzátette, a bentlakó édesanyák bármikor a babájukkal lehetnek, az édesapák beléptetése is folyamatosan történik. Egyszerre két családtag tud az újszülöttekkel lenni, ha valamelyik szülő tartósan akadályozott ebben, nagyszülő tudja helyettesíteni. A kenguruzás lehetősége az édesapáknak is adott, szívesen élnek is a lehetőséggel – magyarázta a főorvos, aki elmondta, hogy noha osztályuk a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen megszépült, illetve felszereltsége is magas színvonalú, néhány modern inkubátorra azért szükségük volna még.

A Melletted a helyem Egyesület alelnöke, Afonyiné Kaló Tünde kifejtette, a Hetényi kórház csecsemő- és gyermekosztálya, illetve perinatális intenzív centruma évek óta baba- és szülőbarát részlegek, ezért nem vitás, hogy nonprofit szervezetük mindenben támogatja a szolnoki osztályt és PIC részlegét is.

A szülői közelséget, a 0-24 órás jelenlét-lehetőséget biztosító szakmai elgondolásuk is megegyező, ezért természetes volt, hogy az országban működő huszonegy PIC részleg közül a sorban tizenkettedikként a szolnokinak is adományoz az egyesület egy lila táblácskát. 

kép forrása: Szoljon.hu/Mészáros János

Kapcsolódó cikkek