Ársapka került rá, máris eltűnt a boltból

Megosztás

Az Orbán-kormányzat újabb bűvésztrükkel próbálja csillapítani idehaza a felhergelt kedélyeket, ami abból az ellentétből táplálkozik, hogy mégsem dübörög a gazdaság, alacsonyak a bérek, óriási az infláció és mindent aranyáron mérnek (a legolcsóbb sajtnak például már 4 ezer forint kilója).

A cilinderből a nyúl elővarázsolása, vagyis az ársapka alkalmazása során azonban valami hiba akadt, mert amire rákerül a sapka, hirtelen nemhogy előbújna, de eltűnik.

Így jártunk a cukorral és most a tojással is, ezt írtuk meg minapi cikkünkben.

Fotó: olvasónk

Most egy olvasónk egy mezőtúri multiban fotózta a képet. Hozzátette: 

“Ársapkás tojás helye a mezőtúri ….-ben. Mellette piaci áras van bőven!!Van még egyetlen ember, aki hisz a Fidesznek???
Hányinger ez a sok hazugság, amit letolnak az emberek torkán!!!
Minden környező országban olcsóbb a tojás, ahol van szabad piacgazdaság és nem a fideszes politikusok lopják ki a pénzt folyamatosan a gazdaság élénkítéséből.”

Még azt is hozzátette, nem az üzlet tehet minderről, ők is szenvedik az extraprofit adót, hogy a telhetetlen gömböcünk tovább hízhasson…

Szerző: Tóth András

Kapcsolódó cikkek