Összeverték az ellenfél játékosait, félbeszakadt a meccs

Megosztás

Rendbontás miatt a 77. percben félbeszakadt a Szentmártonkáta-Nyársapát focimérkőzés a legutóbbi fordulóban. A durva történtekről a nyársapátiak számoltak be közösségi oldalukon. 

A csapat közösségi oldalán a követlezőket írta:

“Felnőtt csapatunk megérkezett Szentmártonkátára, sajnos sok volt a hiányzó, de így is megpróbáltunk kihozni mindent magunkból. Oda-vissza voltak helyzetek, de kimaradtak. Majd a 35. percben egy szögletet követően sikerült megszereznünk a vezetést, Körtési Szilárd fejelte a labdát az ellenfél kapujába. (0-1)
Második félidőben ellenfelünk nagyon hajtott, mi próbáltuk tovább növelni előnyünket, de már inkább a  védekezésre koncentráltunk. Valahol a 77. perc magasságában történt egy fault, amire megindult egy kis kakaskodás amivel még nincs is gond, hisz minden mérkőzésen előfordul, de ezek után szabadultak el igazán az indulatok. Az ellenfél szurkolói és játékosai is tömegesen rohantak be, és több játékosunkat is ütötték, rúgták, ahogy érték, még földön fekve is. Az a pár rendező nem volt nagyon a helyzet magaslatán, voltak, de mintha ott se lettek volna.
Ezekről felvételeket készítettek a mi szurkolóink és volt kint egy kamerás is, aki az egész mérkőzést és így a történteket is felvette.”

Így folytatták:

“Miután sikerült a nézőket visszaterelni a korlátok mögé és lecsitultak a dolgok, összesen egy kiállítás történt, mégpedig azt a Kármán Gábort sikerült piroslappal leküldeni a pályáról, aki a videófelvételen is jól láthatóan nyugtatott mindenkit, és oszlatta a verekedőket mindenféle erőszak nélkül.Számunkra szerencse, ellenfelünknek nem annyira, hogy a mérkőzésen jelen volt egy szövetségi ellenőr aki, az egész jelenetet látta.
Félre hívta a csapatkapitányokat és a bírókat megbeszélni, hogy akkor most mehet e tovább a mérkőzés vagy legyen vége.
A csapat egyöntetűen megmondta, hogy ezek után nem lép pályára senki, hiába keresünk megoldásokat.”

Hozzátették:

“Sehol nem fér bele, hogy a szurkolók bejönnek, megverik a vendég csapat tagjait, majd mehet tovább a mérkőzés.Így három sípszót követően a 77. percben félbeszakadt a mérkőzés.
Ám ezt követően sem ért véget minden. Miközben vonult a csapat be az öltözőbe, több játékosunkra is rátámadtak a nézők, így a pályán várakozva kellett megvárni, míg kizavarják a nézőket.
Viszont a felháborodott nézők ezek után sem voltak hajlandóak elvonulni, a kapu előtt gyülekeztek, üvöltöztek, fenyegetőztek, s már nem csak a mi játékosainkat, de a bírókat is fenyegették.
Többször megkíséreltünk kimenni a pálya területéről az autóinkhoz, de minden alkalommal a szövetségi ellenőr úgy vélte, inkább ne menjünk ki, mert mikor a kapuhoz értünk, az addig elbújó és várakozó szurkolók újra összegyültek és fenyegették játékosainkat.
Így végül a szövetségi ellenőr kénytelen volt rendőrt hívni. Nem sokkal később már ott is voltak a rendőrök, és ők már tudták biztosítani a csapat biztonságos távozását.  

Összességében a lefújást követően másfél-két órára volt szükség, hogy el tudjuk hagyni a pálya területét biztonságosan.”

Az MLSZ adatbankja szerint a meccset a Nyársapátnak adták az ilyenkor szokásos 0-3-as gólkülönbséggel. 

A két csapat a IV. osztályú felnőtt bajnokság, Délkeleti csoportban vesz részt. A Nyársapát vezeti a tabellát, a Szentmártonkáta a hatodik.

Szerző: Tóth András

Kapcsolódó cikkek