Mindent vitt a 23 éves tolvaj – csaptelepet, radiátort, kábeleket

Megosztás

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást egy jászjákóhalmi lakcímen tartózkodó férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy július 21. és augusztus 6. között egy helyi – jelenleg lakatlan – ingatlanba bement és onnan bontott autó alkatrészeket, kábeleket, szerszámokat és csaptelepet tulajdonított el, olvasható a police.hu oldalán.

A helyszínre kiérkező nyomozók szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki és adatgyűjtést folytattak. Augusztus második felében két újabb bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrkapitányságra. Ez alkalommal is Jászjákóhalmán történtek betöréses lopások.

Az egyik házból laptopot, játékkonzolt, parfümöket és vegyi árukat tulajdonított el, míg a másikból radiátorokat vitt magával a jogsértő, sőt egy kéményt is lebontott. Októberben és novemberben sem tétlenkedett a férfi, ekkor is jászjákóhalmi családi házak tulajdonosai voltak a sértettek. A végrehajtott nyomozási cselekményeknek köszönhetően a betörés-sorozat végére 2022. november 2-án került pont. A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit az egyenruhások elfogták, előállították és kihallgatták. A férfi mindent bevallott, elmondta, hogy az értékeket pénzzé tette. A terhelt további két, általa elkövetett bűncselekményről is beszámolt a kihallgatóknak, így vélhetően tovább bővül a 23 éves jogsértő bűnlajstroma.

Kapcsolódó cikkek