Mire mehet a Szolnoki MÁV az edzőváltás után?

Megosztás

Már nem Romanek János a labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő Szolnoki MÁV FC vezetőedzője, a csapat irányítását Horváth Csaba vette át – számolt be róla a klub honlapja.

A májusban az NB II-ből kieső Szolnok kerete jelentősen átalakult az NB III nyári rajtja előtt (Romanek János akkor az együttes vezetőedzője maradt), de ilyen rossz kezdésre még a szolnoki drukkerek sem számítottak. Bár a csapat – a Makó kizárása miatt – az első két mérkőzését megnyerte, az azt követő kilenc bajnokit elveszítette, tehát augusztus 14-e óta nem szerzett pontot.

A gyenge szereplés miatt változás történt a vezetőedzői poszton, Romanek Jánost Horváth Csaba váltotta. Az 53 éves szakember a Szolnoki MÁV MTE-ben kezdte a pályafutását, rövidebb kitérőkkel 2000-ig játszott az együttesben, majd 2010-ben már edzőként tért vissza, az akkor alakult Szolnoki MÁV Utánpótlás FC-be. Tavaly decemberben Romanek János pályaedzője lett a felnőttgárdánál, idén nyártól pedig az U17-es együttes edzője volt.

Közben a szombati mérkőzésen gólt nem, de pontot legalább szerzett a Szolnok. (Forrás: Nemzetisport.hu)

KÖZÉP-CSOPORT
Honvéd FC II–Bánk SE 0–1
Kecskeméti TE II–ESMTK 1–1
MTK II–Újpest II 1–3
Paks II–Ceglédi VSE 0–2
Dunaújváros–Iváncsa 1–4
FC Dabas–Szolnoki MÁV FC 0–0
Hódmezővásárhely–Szekszárdi UFC 2–2
Monor–PTE-PEAC 1–1

1. Hódmezővásárhelyi FC14112135–10+25 35
2. Iváncsa KSE12101137–9+28 31
3. Dunaújváros1383233–14+19 27
4. ESMTK1375121–9+12 26
5. Újpest FC II.127517–20–3 21
6. MTK Budapest II.1261526–14+12 19
7. Budapest Honvéd-MFA II.1354415–20–5 19
8. Szekszárdi UFC1353514–15–1 18
9. Majosi SE1353514–20–6 18
10. PTE-PEAC1252522–15+7 17
11. Meton-FC Dabas SE1344512–18–6 16
12. Ceglédi VSE125715–29–14 15
13. Ferencvárosi TC II.1243521–22–1 15
14. Kecskeméti TE II.1441918–33–15 13
15. Paksi FC II. 1226424–23+1 12
16. Szolnoki MÁV FC1221914–27–13 7
17. Bánk-Dalnoki LA122108–34–26 6
18. Monor12111011–25–14 4
19. Makó FC00–000
19. Balassagyarmati VSE00–000

Kapcsolódó cikkek