Végiglopta a nyári szezont a jászladányi nő

Megosztás

Egy 28 éves jászladányi nő megalapozottan gyanúsítható, azzal, hogy október 16-án a kora délelőtti órákban a településen dolgozó egyik munkás korlátra terített és felügyelet nélkül hagyott kabátja zsebéből egy mobiltelefont tulajdonított el, olvasható a police.hu oldalán.

A telefontokot a terhelt eldobta a helyszín közelében. A rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően azonosították a feltételezett elkövetőt, aki – a lopás vétség elkövetése miatt folytatott – gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett. A nő a telefon sorsáról nem volt hajlandó nyilatkozni.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a körözött személyt.

A terhelt nem ismeretlen a hatóság előtt, hiszen jelenleg is több vagyoni elleni bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban vele szemben büntetőeljárás. Egy március 30-i esetben egy autóból mobiltelefont és személyes okmányokat, míg áprilisban egy jászladányi ingatlanból ékszereket, rádiót, karórát és tisztálkodási szereket tulajdonított el. Az asszony nyáron sem tétlenkedett: egy júliusi cselekmény során beltéri egységet és gyermekruhákat vitt magával egy jászladányi családi házból, legutóbb pedig augusztusában egy helyi ingatlanba próbált betörni, azonban megzavarták, így cselekménye kísérleti szakban maradt.

A 28 éves nő ellen a Szolnoki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja október 12-én bocsátott ki elfogatóparancsot, ezért a gyanúsított kihallgatását követően a nyomozó hatóság őrizetbe vette a körözött személyt.

Kapcsolódó cikkek