„Ezer sebből vérzik a magyar egészségügy”

Megosztás

Kódolva van a rendszerben a tragédia lehetősége – véli Dr. Kunetz Zsombor rendszerfejlesztő, az Országos Mentőszolgálat Motoros Mentő projekt alapítója és vezetője, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója.

A szakemberrel a Pénzcentrum készített interjút, amelyben többek között arról is szó esik, miért lehet kijelenteni, hogy már mostanra összeomlott a magyar egészségügy. “A kötelező kijelölések, helyettesítések a szakember és eszközhiány miatt csak szeptember közepéig 15 járóbeteg ellátó rendelő és 20 kórházi osztály nem fogad betegeket. Ez a teljes káosz jele. Az egész rendszer ezer sebből vérzik. Ma Magyarországon gyakorlatilag bárhogy sérülhetnek a betegek jogai, nem kapják meg az ellátást, ami állampolgári jogon jár nekik. A rendszerben kódolva van a tragédia lehetősége. Emberek halhatnak meg, és ez nem drámai túlzás.”

Dr. Kunetz Zsombor szerint a háziorvosi rendszer megreformálásának kellene lennie az első lépésnek, de problémát jelent, hogy a háziorvos munkáját nem ismerik el. “Nem azért, mert nincs meg a tudása, tapasztalata, hanem mert a rendszer igy működik. Nem írhat fel például inzulint, vagy egy nőgyógyász végzettségű háziorvos fogamzásgátlót, mert nincs hozzá jogosultsága. Belgyógyászati eszközparkkal felszerelve rengeteg esetet meg tudna vizsgálni, hatalmas terhet levéve például a sürgősségi osztályok válláról. De a rendszer ezt nem engedélyezi.”

Arra a kérdésre, hogy mi lenne szükséges egy reformhoz, így felelt: “Mindenekelőtt kell egy politikai akarat, optimális esetben többpárti. A mindenkori ellenzéknek el kellene felejtenie, hogy politikai tőkét kovácsoljon az egészségügyi kérdésekből. Ami nyilván nem könnyű. Láttuk, hogy a Gyurcsány-kormány gyakorlatilag a 300 forintos vizitdíjba bukott bele. 300 forinton! Sajnos ez egy olyan terület, ahol nagyon könnyen hergelhető a társadalom a kormány ellen. Következő lépésként fel kell állítani egy szakértőkből álló csapatot, akik a teljes rendszer átvilágításával kezdik a munkát. Hol, milyen humán erő, ellátás, eszközpark van. Ez alapján kidolgoznak egy minden részletre kiterjedő koncepciót, a finanszírozástól a szociális ellátásig, a háziorvostól a kórházi ágyig.”

Természetesen szóba került a pénz kérdése is: “Ma 3-3,5 ezer milliárd forint van a rendszerben. Egy reform elején ennek a másfél-kétszeresét kellene betenni, ha átgondoltan csinálják. Addig ugyanis nem szabad egy kisvárosi kórházat bezárni, amig egy közeli nagyvárosban nincs meg az új lehetőség. Vagyis egy ideig mindkettőt fenn kell tartani: az egyiket átépítik, a másikat fejlesztik. Az átalakulás végén viszont rengeteg ingatlan szabadul fel, hatalmas rezsiköltség marad meg. Kevesebb orvosra, szakdolgozóra lenne szükség. Budapesten például a tizenvalahány sebészet helyett elég lenne négy-öt. És a lényeg: az új rendszerben jóval magasabb szintű szolgáltatást lehetne nyújtani.”

A teljes interjú, amelyben többek között szó esik a hálapénz kivezetéséről is, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek