Megerősítettek egy újabb, elképesztően ritka vércsoportot

Megosztás

Az általános vélekedéssel ellentétben az ismert vércsoportokból kifejezetten sok van. Ezek száma az eltelt évek alatt ráadásul újabb (al)típusokkal bővült. Most egy szakfolyolyóiratban bemutattak ugyanis egy, a széles közönség előtt még nem, vagy csak kevéssé ismert alcsoportot, az Er-t – számolt be róla a Science Alert.

A témában íródott tanulmányt a brit egészségügyi szolgálat (NHS) és a Bristoli Egyetem kutatói jegyzik. A szakértők szerint a csoport létezéséről viszonylag régóta sejtették (1982-ben közöltek róla először információkat), azonban a klinikai hatásuk még nem teljesen ismert.

Az Er-ből a már elérhető információk alapján további alcsoportok is vannak; ez az Er4 és az Er5. Mindegyik hihetetlenül ritka. A szakemberek már összefüggésbe hozták őket a magzatok és újszülöttek hemolitikus megbetegedéseivel. Ez a kór akkor alakul ki, amikor az anya immunrendszere megtámadja a születendő gyermek vérét.

A két típust a gyermekeiket elveszítő anyák vizsgálatakor fedezték fel. Úgy vélik, azáltal, hogy egyre többet sikerül megismerni a rendszerrel kapcsolatban, az előrébb viszi a tudományos ismereteket, hogy a ritka vércsoport valamelyik variációjával rendelkező embereket kezelni lehessen.

Science Alert szerint az Er-rendszer a 44. vércsoport alapját képezi.

Kapcsolódó cikkek