Államtitkár: Szándék lenne, pénz nincs az egészségügyi dolgozók béremelésére

Megosztás

A nyár végére ígért új egészségügyi stratégia legkorábban október közepén kerülhet a kormány elé – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) pénteki kongresszusán, számol be a Népszava. Takács a megjelentek szerinti legégetőbb problémáról, a bérkérdésről a kormányzati szándékon kívül semmi konkrétumot nem tudott említeni.

Az orvosok és szakdolgozók jövedelme közötti különbség a korábbi kétszeresről már 3-4-szeresre nőtt, az államtitkár kormány elé terjesztett javaslatában ennek mérséklését javasolta. Takács szerint viszont ennek egyik feltétele, hogy sikerüljön megállapodásra jutni Európai Unióval. Az államtitkár elismerte, hogy ugyan az Európai Unió nem az egészségügyi bérekre adja a pénzt, de az onnan érkező forrás növelné a kormány mozgásterét. Takács úgy fogalmazott:

„Most azt tudom mondani, hogy a kormányzati szándék adott ahhoz, hogy az orvosi béremelést kövesse a szakdolgozói béremelés is.”

Az államtitkár szerint mostani rendszer átláthatatlan, mintegy 75 jogcímen utalnak ki különféle bérkiegészítéseket a szakdolgozóknak, ezért radikálisan szűkítenék a helyi kórházi vezetők által megítélhető pótlékok körét.

Az államtitkár „tűzoltásként” azt javasolja a kormánynak, hogy még az új ágazati finanszírozási rendszer tervezett januári bevezetése előtt három területet vegyenek ki az év végig hatályos átlagfinanszírozásból:

  • a betegszállítást,
  • az otthoni szakápolást és
  • a már állami monopóliummá tett mesterséges megtermékenyítést.

Azt, hogy jelentős a munkaerőhiány az egészségügyben, drasztikusan emelkedik az üresen álló praxisok száma, 20-25 ezer szakápoló hiányzik, még augusztusban ismerte el a kormány az Európai Bizottságnak benyújtott Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) nevű stratégiájában.

Pintér Sándor, a területért felelős belügyminiszter májusi meghallgatásán dicsérte az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyáról szóló törvényt is, bár elismerte, hogy a szakdolgozók tekintetében van még mit javítani a területen.

Kapcsolódó cikkek