Az elzárt orosz gáz pótlására Ukrajna saját tartalékát ajánlotta fel az EU-nak

Megosztás

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője azt mondta a társulási tanácsot követő sajtótájékoztatón Brüsszelben, hogy Ukrajnát elfoglalni, megsemmisíteni és gyarmatosítani akarta Putyin, ehelyett elérte, hogy az EU-hoz közelítette az országot. Egyúttal a tagállamok nevében további támogatásról biztosította a szintén jelen lévő Denisz Szmihal ukrán miniszterelnököt.

Az Európai Unió továbbra is támogatni fogja Ukrajnát politikailag, pénzügyileg és katonailag. Ameddig kell, és amilyen mértékben szükséges

– közölte Borrell. Kijelentette, hogy az elsődleges cél Ukrajna támogatása és a háború befejezése, Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartásával. Denisz Szmihal megköszönte az eddigi embargókat, de további szankciók bevezetését is szorgalmazta:

Felkérjük a partnereinket a teljes energiaembargó bevezetésére és az orosz, illetve fehérorosz bankok nemzetközi banki átutalási rendszerből történő lekapcsolására

– mondta. Az ukrán kormányfő egyúttal egy felajánlást is tett:

a csökkenő orosz ellátás pótlására ukrán gáztartalékokat tették elérhetővé az EU számára.

A megbeszéléseken részt vett Várhelyi Olivér, az EU szomszédságpolitikáért felelő biztosa is. Várhelyi hangsúlyozta, hogy az ukrán állam az óriási kihívások ellenére is működőképes. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie Ukrajnának az uniós integráció útján, kiemelve egyebek mellett a nemzeti kisebbségekkel való méltányos bánásmódot.

Kapcsolódó cikkek