Megmérgezték Szabó Győző kutyáját, de tudja, ki volt a tettes

Megosztás

“Nem tudom, mit fogok neki mondani, mikor szembejön velem még egyszer.”

Pár hete számolt be Szabó Győző Facebook oldalán arról, hogy megmérgezték a kutyájukat, ráadásul saját otthonukban. „Kiskutyánk – aki idén 1 éves – 3 hétig küzdött az életéért, mire elkezdhettünk valóban reménykedni benne, hogy túléli” – írta akkor bejegyzésében a színész.

A történet végül happy enddel zárult, hosszadalmas kórházi kezelés után Tokió felépült, és immáron újra otthon van gazdáival.

Szabó az RTL Klub Reggeli című műsorának vendégeként elmesélte, a térfigyelőkamerájuk rögzítette az esetet, úgyhogy megvan a fagyállóval támadó tettes.

„Az este elment az emberünk, bedobott valamit zseblámpával, tovább ment, elhagyta a portált, majd átment az utca túloldalára és visszasétált. Ez rögzítve van a kamerán, haver! A Tokió fölette. Az a legfurább az egészben, hogy látni, ahogy a kutya utána megborzong, majd iszik nagyon sokat, kicsit lefekszik, és aztán kihányta. Látszik a felvételen minden” – magyarázta Szabó, aki hozzátette: az elkövető egyébként kutyát sétáltatott, és valószínűleg korábban már találkozott vele.

Nem tudom, mit fogok neki mondani, mikor szembejön velem még egyszer.

Egyelőre nem tett feljelentést a híresség, de fontolgatja, főleg, hogy az elkövető akár börtönbüntetést is kaphat.

via Index.hu

Kapcsolódó cikkek