Tizenegy éves kislányt fogdosott erőszakosan a pedofil öregember Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Megosztás

Látásból még ismerték is egymást, az idős férfi pedig ezt kihasználva beszélgetésbe elegyedett a kislánnyal, akit utána durván fogdosni kezdett, erőszakoskodása viszont nem maradt rejtve a rendőrség elől.

Az idős férfi tavaly szeptemberben megállította az utcán kerékpározó, általa látásból ismert 11 éves kislányt és beszélgetni kezdett vele. Beszélgetés közben a pedofil a gyerek mögé lépett, a csípőjénél fogva magához húzta, és szeméremsértő módon fogdosni kezdte.

A lány ugyan tiltakozott, de a férfi végül csak azért engedte el, mert félt, hogy egy járókelő észreveszi. A perverz férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az elsőfokú bíróság szexuális erőszak miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fellebbezett súlyosításért. Szerintük a vádlottal szemben kiszabott büntetés aránytalanul enyhe, ezért annak súlyosítása indokolt. Másodfokon az ügyben a Szegedi Ítélőtábla dönt. (Tények)

Kapcsolódó cikkek