Egy nő válláról tépte le a táskát Jászkiséren

Megosztás

Egy jászkiséri nő tett bejelentést a rendőrségre 2022. augusztus 29-én délután, és elmondta, hogy a településen közlekedett gyalogosan, mikor az egyik utcasarkon elsétált mellette egy férfi, aki hirtelen megfordult, majd a vállán lévő kézitáskáját megragadta és próbálta azt lerántani. A sértett azonban ellenállt, nem engedte el tulajdonát, ezért a férfi meglökte, amitől a nő elesett. A táska vállpántja ekkor elszakadt, így azzal és a benne lévő mobiltelefonnal, valamint készpénzzel együtt a támadó elszaladt.

A körzeti megbízottak a beszerzett adatok alapján a bejelentést követő 4 órán belül elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt a Jászberényi Rendőrkapitányságra.

A gyanúsítottként kihallgatott férfi elismerte a bűncselekményt, valamint egy aznap reggel elkövetett lopást is. Akkor egy jászladányi ismerőse nyitott házába besurrant és onnan két táblagépet, valamint aprópénzt tulajdonított el. A férfit a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség és rablás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

Kapcsolódó cikkek