Csaknem 5000 pedagógus hiányzik az oktatásból

Megosztás

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint volt olyan, hogy egy történelemtanár oktatott fizikát egy éven át.

Az RTL Klub Reggeli című műsorának volt vendége Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. A szakember a tanárhiányról és a sztrájk-tervekről is beszélt a Telex által szemlézett műsorban: elmondta, jelenleg 4800 pedagógus hiányzik az oktatásból, de ez a szám jövőre 6000-re is emelkedhet.

„Mintegy 16.000 kolléga hiányzik a rendszerből, őket már nem lehet lehelyettesíteni, tehát elakadás, probléma biztos lesz. Tudunk olyat, hogy egy történelemtanár tanította a fizikát egész éven keresztül.”

Folynak a sztrájktárgyalások is, Szabó szerint elképzelhető, hogy az idei tanévben folytatódnak a tanársztrájkok. „Én semmi biztatót nem tudok elképzelni” – mondta.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arról is beszélt, hogy a kormány 2028-ig tervezi uniós pénzből a pedagógusok bérének emelését, így elérnék a más diplomás szakmák fizetésének 80 százalékát. Szabó szerint jelen pillanatban pályakezdőként bruttó 312 000 forintot keresnek a pedagógusok, és 14 évig esélyük sincs a magasabb bérre. „Ez a baj, ezért nincs itt senki.”

A PSZ elnöke azt is hangsúlyozta, „a pedagógusok bére csak egy eleme a pedagógusok jól létének, a pedagógusok presztízsén is emelni kellene.”

Kapcsolódó cikkek