Hosszú a lista, hol lenne még nagy szükség Szolnokon gyors javításokra

Megosztás

Vannak olyan munkálatok, amiket ugyan másfél év késéssel, de elkezdtek az illetékesek, de még így is sok olyan hely maradt, amihez továbbra sem nyúltak hozzá.

A közösségi médiában Borda Zoltán tette közzé az elmúlt időszakban tett megfigyeléseit.

“03-as körzet apróságai.

Kátyúzási munkák indultak pénteken.

A Hild Viktor utca 6-8. környezetében idén április elején kértem a beavatkozást.

A Hild Viktor utca 20. hátsó kijáratánál a 2021. december elején végzett útburkolati munkák során hagytak javítatlanul néhány kátyút.

A Hild Viktor utca 9-11. mögött is javítások kezdődtek.

Régi probléma a Szatmári Cukrászda melletti parkoló és az onnan kivezető út állapota.

2021. március 10-én kértem a felújításukat.

Forráshiányra hivatkozva elutasították és most is csak kátyúzás – az sem teljeskörű – indult el.

Az Aranyi Sándor utca Éva Virágbolt és a gimnázium sportcsarnoka közötti szakaszán, az útburkolatnál kialakult helyzetet, 2022.04.20-án jeleztem. Itt is elkezdődött a javítás.

Bízom benne, hogy a kivágott burkolatrészek aszfaltozására hamarosan sor kerül!

A Csóka utca 1. előtti buszmegállónál is történik valami. Még ezév március 02-án jeleztem, hogy az ottani két padot megrongálták, azok balesetveszélyessé váltak.

Most elszállították őket. Remélem rövid időn belül ismét a busszal utazók rendelkezésére állnak!

A Varjú és Fakopács utcák között megépült új járdát csaknem elborította a gyom.

Itt hamar reagáltak, a kaszálás, gyomtalanítás megtörtént.

Még 2020. októberében jeleztem, hogy a Penny előtti buszmegálló mellett a csatorna és a környező útburkolat megsüllyedt. Most álltak neki a javításának.

A Thököly úti TIGÁZ buszmegálló padját is javítják. Legalábbis erre utal, hogy csak a fémszerkezet van a helyszínen, az ülőfelület hiányzik.

Bónusz!

Ha nem is hatalmas iramban, de a Széchenyi körút – Thököly út találkozásánál lévő körforgalom átalakítása is folytatódott.”

Kapcsolódó cikkek