Matolcsy: Forgalomban marad az 5 forintos érme

Megosztás

Balassa Péter jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott választ Matolcsy György jegybankelnök kedden. Balassa határozati javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezte az ötforintosok kivonását a forgalomból. Azzal indokolta mindezt, hogy az érme alapanyagai már önmagukban drágábbak öt forintnál.

Matolcsy szerint egy érme bevonása nem ítélhető meg a fémárak pillanatnyi alakulásával, az ötforintos pedig marad – derült ki a válaszából.

Egy ötforintos rézből, cinkből és nikkelből áll, a súlya 4,2 gramm, vagyis 238 darab tesz ki egy kilót. A képviselő számítása szerint a háztartási sárgarézhulladék kilója most a színesfémátvevőknél 1500 forint, vagyis jóval több, mint 238 darab ötforintos pénzforgalmi értéke, 1190 forint

– írta.

Matolcsy szerint más szempontokat is figyelembe kell venni egy címlet kivonásánál, nem csak az alapanyagköltséget, ugyanakkor

elismerte, hogy a jelenlegi fémárak mellett most tényleg többet ér egy 5 forintos érme 5 forintnál.

A válaszból az is kiderül, egy érme kivonásánál azt is figyelembe kell venni, mennyire használja a lakosság, illetve azt is, hogy mennyire lenne drága visszagyűjteni az ötforintosokat. A jegybankelnök szerint jelenleg 764 millió 5 forintos van forgalomban, ha bevonnák őket, akkor 50 százalékos visszaáramlással számolva 1604 tonna érmét kellene a Magyar Nemzeti Banknak, a hitelintézeteknek, a postának és a készpénzlogisztikai szolgáltató cégeknek kezelnie, ami nagy költséget jelentene. Továbbá szerinte az emberek használják ezeket a címleteket.

Ön mikor kapott vagy fizetett utoljára ötforintossal? Valóban gyakran használjuk őket?

Kapcsolódó cikkek