Az eddiginél is drágább lesz a parkolás Szolnokon – döntött a közgyűlés

Megosztás

A szolnoki közgyűlés tagjai hétfőn délután a városháza dísztermében több napirendi pontot is tárgyaltak, többek között szóba került a parkolódíjak növelése és az újabb parkolóhelyek létesítése.

Lits László, az NHSZ  Szolnok ügyvezető igazgatója elmondta, hogy szeptember 1-től több utca és útszakasz kerül a parkolási rendszerbe: a Batthyányi, a Kút és a Kolozsvári utca bizonyos részei.

A közgyűlés 11 igennel és 1 tartózkodással elfogadta parkolódíjak 35 %-os növelését, melyet szeptember 1-től vezetnek be; továbbá arról is született döntés, hogy január 1-től a féléves és éves bérletek ára is változni fog.

A zöld rendszámos autók ügye is szóba került: a hibrid autók számára Szolnokon megszűnik az ingyenes parkolás lehetősége, a továbbiakban csak a 100%-ban elektromos gépjárművekre vonatkozik a kedvezmény.

Ezt követően Molnár Iván (FIDESZ) képviselő hozzáfűzte, hogy javasolja az „indokolatlan X-ek” (megállni tilos – a szerk.) felülvizsgálatát a belvárosban, főleg a Mária, Madách utcákban.

Ezen kívül szóba került a vasútállomás környékének parkolóhely hiánya és egy esetleges parkolóház kialakítása a belváros területén.

Kapcsolódó cikkek