Visszaesett a lakossági áramhasználat

Megosztás

Amíg az év eleji időszakra a rekordfogyasztás volt jellemző, a rezsiemelés bejelentése óta érezhetően visszaesett a magyarországi háztartások áramfogyasztása – írja a Mavir országos energiairányító adataira hivatkozva a Portfolio.

A júniusi fogyasztási adatok 3,5 százalékkal múlták alul a tavalyi, egyébként rekordot jelentő júniusi energiafelhasználást. Bár a teljes júliusi adat még nem ismert, július 1. és 24. között már 4,6 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Ami pedig ennél is látványosabb, hogy

június 14. és 24. között, azaz a rezsiemelés bejelentése óta 5,2 százalékkal csökkent a fogyasztás.

A Portfolio figyelmeztet, hogy az egybeesés nem feltétlen jelent összefüggést, ugyanis a vizsgált (július 1-24.) időszak idén eggyel több (alacsonyabb fogyasztással járó) hétvégét tartalmazott. Hozzáteszik viszont: a fogyasztást nyáron felfelé lökő átlaghőmérséklet nem változott, cserébe az idei rekord infláció is hozzájárulhatott a fogyasztáscsökkenéshez.

A lap szerint áramfogyasztás 2014 óta emelkedő tendenciát mutat Magyarországon, ez viszont tavaly, a villamosenergia-árak emelkedése miatt tetőponthoz ért, a rezsicsökkentés korlátozásával pedig érezhető visszaesés várható, takarékossági okokból.

Kapcsolódó cikkek