Vízre, Szolnok! néven új rendezvény indul útjára

Megosztás

Vízre, Szolnok! címmel hagyományteremtő rendezvényt indít útjára szombaton, a Holt-Tiszai Vízisport Központban a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. és Ligeti József, a térség önkormányzati képviselője. – olvasható a polgármesteri hivatal oldalán.

Ligeti József, aki a program mentora is egyben, a csütörtöki helyszíni sajtótájékoztatón az egész napos programról elmondta: a Tisza és a Holt-Tisza számos vízisport helyszíne, karnyújtásnyira a szolnoki lakosoktól. Sportolási lehetőségeket mutatnak be szombaton az érdeklődőknek, akik az evezős sportokkal is megismerkedhetnek. Hozzátette: a kikapcsolódás mellett nem titkolt cél a fiatalok, az utánpótlás érdeklődésének felkeltése.       

Bordács Balázs, a Szolnoki Sportiskola kajak-kenu szakosztályának vezetője elmondta, hogy a családi napon ki lehet majd próbálni szakemberek felügyelete mellett a kenut, a kajakot, a sárkányhajót, a SUP-ot (Stand Up Paddle – a szörfözés egy válfajáról van szó, amiben egy hagyományosnál hosszabb és szélesebb deszkán állva evezővel hajtják magukat előre a résztvevők) és a tengeri evezést.

Erdélyi Gyuláné, a Szolnoki Sportiskola igazgatóhelyettese kifejtette, hogy az érdeklődők biztonságos körülmények között, motorcsónakos kíséret és orvosi felügyelet mellett használhatják a sporteszközöket neves sportolók edzőtáborainak helyszínén.

A mentőszolgálat által biztosított rendezvényen egész napos büfé várja a kilátogatókat, a várható hőséget pedig  párakapukkal igyekeznek majd enyhíteni.

Erdélyi Gyuláné hozzátette: a programban való részvétel feltétele egy egyéni felelősségvállaló nyilatkozat kitöltése, de a rendezvény nyitott és díjmentes.

Kapcsolódó cikkek