Újabb Jász-Nagykun-Szolnok megyei település jelentette be, hogy lemond a tűzijátékról

Megosztás

Tószeg után Törökszentmiklós is úgy döntött, hogy le tud mondani az augusztus 20-i tűzijátékról.

Markót Imre, a település polgármestere Facebook oldalán így indokolta a képviselő-testület döntését:

Felmerült, hogy jelen helyzetben, amikor közvetlen szomszédságunkban háború dúl, amikor idehaza a mindenkit sújtó gazdasági válság, az elszabadult infláció, a megemelkedett energiaárak a társadalmunk valamennyi tagját terhelik. Ugyanígy az önkormányzatok is nem várt, nem tervezett többletkiadások elé néznek, amiket még nem tudnak, nem tudunk miként fognak és fogunk kigazdálkodni. Amikor a közeli jövőnk az eddig megszokottól eltérően bizonytalanná, tervezhetetlenné vált. Felmerült, hogy egy ilyen helyzetben szükséges-e tűzijátékkal ünnepelni, felmerült, hogy szükséges-e fényes rakétákat a sötét égboltra fellőve azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van körülöttünk. És egyáltalán szükség van-e ilyen körülmények között haszontalan kiadásokat vállalni.

A településvezető posztjában arra is kitért, hogy mi lesz az így felszabaduló összeg sorsa:

A tűzijátékra tervezett 1 millió forintot annak a több 10 milliós többletkiadásnak a mérséklésére fordítjuk, ami a város óvodáinak, szociális- és közintézményeinek, a mindannyiunk által használt közvilágításnak az augusztus 1-től jelentősen megemelkedő közüzemi díjait teszi ki.

Mindeközben Szolnok továbbra is mély hallgatásba burkolózik.

Kapcsolódó cikkek