Összeomlóban Jász-Nagykun-Szolnok megye kórházi ellátása? A mezőtúri intézményben is óriási a baj – videó

Megosztás

Másfél évtizede akut probléma a folyamatosan romló közegészségügyi ellátás, az eddig recsegő-ropogó ellátási rendszer pedig egyre több helyen összedől. Ebben sajnos élen jár Jász-Nagykun-Szolnok megye, leginkább a megyeszékhely és Mezőtúr intézménye. A végső “megoldás” vélhetően az egyik megyei kórház felszámolása lesz.

Márpedig ez akkora baj a megye számára, hogy az még a Holdról is látszik.

Korábban a Szol24 is írt a gondokról. Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző Facebook-bejegyzése szerint nehéz helyzetben vannak azok, akik Jász-Nagykun-Szolnok megyében szeretnének szülni júliusban. 

Ebben a megyében van a Mezőtúri kórház, ahol azért szünetel a szülészet-nőgyógyászat júliusban 18 napon keresztül, mert nincsen aneszteziológus szakorvos. Ugyanakkor a Szolnoki Hetényi Géza Kórházban meg éppen nőgyógyászból van hiány és a már jól ismert személyi feltételek hiánya miatt júliusban 15 napon keresztül a III-as progresszivitású szülészet-nőgyógyászati ügyelet akadályozott.

– írja Dr. Kunetz Zsombor a bejegyzésében.

A szakértő emlékeztet: mindkét kórház ugyanabban a megyében van, így kézenfekvő megoldás lehetne, hogy átszervezik a Mezőtúri Kórház humánerőforrás kapacitását a Szolnoki Kórházba. Erre egyébként az új jogállási törvény lehetőséget ad, vagyis a dolgozókat ki lehet rendelni olyan helyekre, ahol munkaerőhiány van.

Csakhogy kérdés az, mennyi nyugdíjas kolléga látja el a feladatot és átvezénylés helyett inkább a pihenést választanák.

– írja Kunetz Zsombor.

Kunetz szerint az a legnagyobb probléma, hogy ezzel a kapacitáscsökkentéssel a Mezőtúri Kórházat lényegében be is zárhatják.  Pedig nem lesz más megoldás, mert így van ugyan két kórház, amelyből egy sem működik, és így az egész térségben veszélyezteti a szülő nők és az újszülöttek ellátását, úgy meg lesz legalább egy működőképes kórház a megyében, legalábbis szülészeti szempontból – véli a szakértő.

Júniusban összesen három intézmény kapcsán jelezték a hatóságok, hogy bizonyos időszakokban nem tudják biztosítani a szülő nők ellátását. Az előző hónaptól nem lehetett szülni a Mohácsi Kórházban, Szolnokon csak hétfőn és szerdán tudták fogadni a szülő nőket, a hónap végén pedig Várpalotán jelentették be, hogy hetekig nem lehet szülni az intézményben.

A szülészeteken sok más probléma is tapasztalható, a témával a Reggeli is foglalkozott, Rékassy Balázs megoldási javaslatokkal is szolgált az RTL műsorában.

Kapcsolódó cikkek