Ezért harcolna a Fidesz: közel 4000 milliárd (!) forintba került Tokiónak a tavalyi olimpia megrendezése

Megosztás

Nem sokat javított volna a helyzeten az sem, ha nem nézők nélkül kellett volna megrendezni a világeseményt a járvány miatt. Hatalmas vagyont buktak ezen a japánok. Biztos, hogy mi olimpiát akarunk még mindig rendezni?

A 2020-ról tavaly nyárra halasztott tokiói olimpiai és paralimpiai játékok rendezési költsége az eredetileg tervezett összeg duplája, 10,5 milliárd dollár (3929 milliárd forint) volt, írja az MTI. A szervezőbizottság keddi tájékoztatása szerint a költségeket a 2013-as pályázatban ennek nagyjából felére, 5,4 milliárd dollárra becsülték.

Amint azt az olimpiáról készített 800 oldalas beszámolóban kiemelték, a többletköltségek nagy részét az egyéves halasztás és a koronavírus-járvány miatti rendkívüli intézkedések okozták, a költségkímélő erőfeszítéseknek köszönhetően azonban sikerült a büdzsét 1,5 billió jen, azaz 11 milliárd dollár alatt tartani.

A szervezőknek 4,7 milliárd, Tokiónak 4,3 milliárd, míg a japán kormánynak 1,3 milliárd dollárt kell ebből finanszíroznia.

A beszámolóban megjegyezték, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán a játékokat nézők nélkül rendezték, így a szervezők a 661 millió dollárra tervezett jegybevétel nagy részével sem számolhattak. Az MTI összefoglalójából nem derül ki, hogy azt hozzátették-e a beszámolóban, hogy a nézők hiányán ezzel párhuzamosan egymilliárd dollárt spóroltak, mivel jóval kevesebb dolgozót kellett alkalmazni.

„A küldetést, hogy az olimpia örökségét átadjuk a következő generációknak, elértük”

– idézte a Kyodo japán hírügynökség Szejko Hasimotót, a szervezőbizottság elnökét, aki a 2030-as szapporói téli olimpiai pályázatot is vezeti majd. A szervezőbizottság – amely június végén oszlik fel – 2,7 milliárd dolláros hazai szponzori bevételhez jutott.

A tokiói olimpián 11 420, a paralimpián rekordot jelentő 4403 sportoló vett részt tavaly július 23. és augusztus 8., valamint augusztus 24. és szeptember 5. között.

(Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek