Júliustól újra kötelező a műszaki vizsgáztatás – Hogyan kerülhetjük el a kellemetlen meglepetéseket?

Megosztás

Július 1-től érvényét veszti az a kormányrendelet, amelynek értelmében nem volt szükséges megújítani a műszaki vizsga érvényességét igazoló dokumentumot – írja közleményében a Hankook.

Az autótulajdonosoknak így 2022. június 30-ig kötelezően el kell végeztetnie a műszaki vizsgát, ugyanis ennek hiányában nem lehet majd közlekedni a forgalomban. A moratórium miatt több autósnak kell számolni nagyobb anyagi ráfordítással a sikeres vizsga érdekében, amely során a gépjármű 15 különböző területét vizsgálják át. A rendszeres karbantartás mellett néhány szempontot az autótulajdonosoknak és sofőröknek célszerű szem előtt tartani. Ilyen a folyamatos olajcsere, a szűrőberendezések vizsgálata, a fékek vagy a gumiabroncsok állapotának felmérése – ugyanis ez utóbbi sokakat meglephet majd.

A COVID-19 világjárvány sok mindenben nehezítette meg a hétköznapi életet, ezek közé tartozott az autóval kapcsolatos ügyintézés is. A lejárt okmányokra és a műszaki vizsgák érvényességére vonatkozó kormányrendelet ugyan 2022. január 1-ével hatályát vesztette, a műszaki dokumentumok érvényességét 2022. június 30-ig meghosszabbították, azonban ezzel a dátummal most véget ér a lejárt okmányok türelmi ideje. A moratórium következtében a szokásosnál több autó bukhat el most a műszaki vizsgán, hiszen számos gépjármű esetében több idő telt el a legutóbbi tesztelés óta, ez pedig nagyobb anyagi ráfordítást is jelent az autótulajdonosok számára. A biztonságos gépjármű és a balesetmentes közlekedés érdekében célszerű a műszaki vizsgáztatást minél előbb elvégeztetni, ugyanis július 1-től lejárt okmányokkal rendelkező autókkal nem lehet majd a forgalomban közlekedni.

A műszaki vizsgákon 15 különböző területet vizsgálnak a gépjárművön, többek között a fékeket, a felületi sérüléseket, a belső utasteret, a fény- és hangjelző berendezéseket, a műszereket és visszajelzőket, a gumiabroncsokat és a felnit. A műszaki vizsga előtt érdemes az autótulajdonosoknak maguknak is átvizsgálnia az autó műszaki állapotát, majd átadni a szakembereknek, akik diagnosztikai szoftverek segítségével mérik fel a vizsgálandó területeket.

A rendszeres karbantartás mellett néhány szempontot a gépjárművezetőnek is célszerű szem előtt tartani. A fékberendezés kifogástalan állapota a forgalomban való részvétel elsőszámú feltétele. Rosszul működő fékek esetében még a jármű szervizig való eljuttatását is célszerű szakemberre bízni. A futóműveket rázópaddal, szerelőaknán átfogóan vizsgálják meg az autószerelők, a gömbfejet, a gumi-szilentet, a felfogatást és a bekötési pontot ellenőrzik.

Az olajcsere kiemelten fontos a motor tartóssága érdekében, a kenőanyag cseréjét évente vagy 10 ezer kilométer megteltével célszerű végrehajtani. A csereintervallum azonban változhat az autó típusának, korának és állapotának megfelelően.

A motorolaj vizsgálata az egyik legalapvetőbb feladat a műszaki vizsga előtt, mindazonáltal az olajszűrő rendszeres cseréje legalább ugyanennyire elengedhetetlen. A városban használt járművek esetében 10-12 ezer, a fix periódusú olajcserés személyautókban pedig 15-20 ezer kilométerenként célszerű végrehajtani a szűrőcserét. Az olajszűrő mellett az üzemanyagszűrő rendszeres felülvizsgálata is szükséges, ugyanis az üzemanyag vizet és szilárd szennyeződéseket is tartalmazhat. A gyári előírás ugyan meghatározza a csereintervallumot, de legkésőbb 60 ezer kilométerenként cserélni kell az üzemanyagszűrőt. Egy megfelelő levegőszűrő arról biztosíthatja az autó tulajdonosát, hogy az érzékeny felületű égésterekbe csak tiszta levegő jut be. Célszerű rendszeresen odafigyelni a légszűrő állapotára, ugyanis amennyiben eltömődött a filter, jelentősen megnövekedhet a gépjármű fogyasztása. Hasonlóan fontos az utastéri levegő tisztasága, a pollenszűrő vagy beltéri szűrő, amely a virágport, a kormot, a szálló port és más szagokat is megszűri – ezt évente vagy 15 ezer kilométerenként ajánlott cserélni, amelyet akár az autótulajdonos maga is elvégezhet. A klímatöltést is minden évben javasolt felülvizsgálni, ugyanis például egy 20%-os hűtőközeg már nagymértékben csökkenti a klíma teljesítményét, ahogyan egy elhasználódott pollenszűrő is negatív hatással lehet egyaránt a berendezésre és az emberi egészségre. Egy alapos átvizsgálás során a klímarendszer vezetékeinek állapota is felmérhető és javítható.

A megfelelő gumiabroncs elengedhetetlen feltétele a balesetmentes autózásnak, ezért figyelmet kell fordítani annak felmérésére. A törvény 1,6 mm-ben határozta meg a gumikon lévő csatornák minimális mélységét, ha ennél alacsonyabb értéket tapasztal az autótulajdonos, kötelező lecserélnie az abroncsot. Fontos, hogy a minimális profilmélység rendelete minden fő csatornára vonatkozik, így akár a vizsgán is elbukhat az autó, ha nincs meg minden csatornában a kellő profilmélység. Fokozott figyelem szükséges a 2-2,5 mm-es mélységű csatornák esetében is, ugyanis a gumik kopottságához mérten kell az autóval közlekedni. „A biztonságos közlekedéshez a minimum 3 mm-es profilmélységet ajánlom, az ennél kopottabb abroncs még a sokat tapasztalt autóvezetőket is meglepheti vizes úton, hiszen a kopás előrehaladtával folyamatosan nő az aquaplaning (vízen felúszás) veszélye. Az abroncsok kora is előtérbe kerül minden műszaki vizsga idején, így szenteljünk ennek is némi figyelmet. A gumiabroncs nem romlandó áru és szakszerű tárolás mellett nagyon lassan öregszik. Ezért egy új abroncsot maximum 6 éves koráig még felszerelhetünk. Míg a használatban lévő abroncsokat 10 éves korukban – a profilmélységtől függetlenül – érdemes lecserélni. Ez ugyanis az abroncsok elvi életkora – nyilatkozta Tomin István, a Hankook Tire műszaki vevőszolgálatának vezetője. A nyári gumik esetében fontos, hogy száraz és vizes úton is könnyen irányíthatóak legyenek, ezeknek a paramétereknek pedig az olyan prémium minőségi gumiabroncsok felelnek meg, mint például a Hankook Ventus Prime 4, amely rövid vizes és száraz féktávolsággal, jó futásteljesítményével kiállta az Auto Bild próbáját, és példás minősítést kapott a tekintélyes német szaklaptól. „A Ventus Prime 4 magas szilika tartalmú gumikeveréke a fejlett vulkanizálási technológiával karöltve jóval egységesebb és erősebb molekulaszerkezetet hoz létre, ezáltal nőtt az abroncs futásteljesítménye. Emellett a magas szilika tartalmú futókeverék és a profil kialakítás kiemelkedő vizes tulajdonságokat biztosít az abroncs számára. A csendes futásról részben a csatornák belső falának bordázata gondoskodik, ami a visszhangmentes szobák elvén alapul. Kiegyensúlyozott teljesítményű, sportos, csendes abroncs” – ismertette az új gumiabroncs legfontosabb tulajdonságait a Hankook szakértője.

A vizsgaidőpontok várható megnövekedése miatt érdemes minél előbb időpontot foglalni. A műszaki vizsga ugyan legfeljebb csak néhány órát vesz igénybe, azonban az előre nem várt javítások miatt javasolt 2-4 héttel előbb a szervizben bejelentkezn

Kapcsolódó cikkek