Húsz év letöltendőt kapott egy 73 éves drogfutár | videó

Megosztás

20 év fegyházbüntetésre ítéltek egy 73 éves nőt, akit egy bűnszervezet tagjaként kábítószer-kereskedelemmel vádoltak meg – áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A vádlottakat 2019 januárjában fogták el a rendőrök egy óbudai mélygarázsban, ahol 200 millió forint értékű drogot foglaltak le.

A vádirat szerint a bűnszervezet vezetője egy 49 éves férfi volt, aki 2018 novemberétől egy olyan bűnszervezetet működtetett, amelynek fő tevékenysége kokain és szintetikus drogok Hollandiából Magyarországra szállítása, majd hazai értékesítése volt. A 49 éves férfi rendelkezett külföldi kapcsolatokkal, így az árut ő rendelte meg.

A kábítószer szállítását elsősorban a férfi most 73 éves édesanyja végezte,

két további bűntársuk pedig a drog beszerzésében, tárolásában és belföldi értékesítésében vett részt.

A szállítmányokat úgy hozták be Magyarországra, hogy itthon autót béreltek, amivel általában az anya és fia Hollandiába utazott. Egy másik társuk, vagy adott esetben mindkét társuk pedig repülővel utazott utánuk. A megvásárolt drogot a vádlottak a bérelt autó gyári karosszériájának üregeiben rejtették el. A drogokkal megpakolt autóval a 73 éves nő hazautazott, és egyenesen a bűnszervezet egyik tagjának budapesti lakásához ment, ahol a többiek már vártak rá. A kábítószert a vádlottak az ingatlan mélygarázsában rakodták ki, majd a drogot ebben az óbudai lakásban raktározták, és onnan értékesítették.

A legutolsó szállítmánnyal a 73 éves nő 2019. január 12-én este érkezett Magyarországra. A vádlottak elfogására a III. kerületi lakás mélygarázsában éppen akkor került sor, amikor rakodták ki a szállítmányt a bérelt kocsiból.

A nyomozók az autóból, valamint a lakásból összesen mintegy 5 kilogramm kokaint, valamint több mint 50 ezer darab (csaknem 23 kilogramm) amfetamin tablettát foglaltak le.

A Fővárosi Törvényszék a bűnszervezet vezetőjével szemben 22 év, a 73 éves nővel szemben 20 év, további két társukkal szemben pedig 16, illetve 12 év fegyházbüntetést szabott ki. A bűnszervezet vezetője és annak anyja korábban már volt büntetve kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, ezért ők különös visszaesőnek minősülnek. Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet vezetőjével szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A vádlottak letartóztatásban vannak.

Kapcsolódó cikkek