Donáth Anna, a Momentum EP képviselője a múlt héten a Sajó katasztrófával sújtott, szlovákiai szakaszát járta végig.

Megosztás

Donáth Anna, a Momentum EP képviselője a múlt héten a Sajó katasztrófával sújtott, szlovákiai szakaszát járta végig.

A zöldkérdés létkérdés. És most a Sajót látva ez a mondás, sajnos, aktuálisabb, mint valaha.

– mondta a politikus.

Az ott forgatott videójában elmondta: a pénz nem lehetne akadálya a kármentésnek a Sajón, a katasztrófa megállításának. Az EU ugyanis a természeti katasztrófahelyzetekre ma is fenntart egy rendszert: a polgári védelmi mechanizmust. Ezen keresztül a tagállamok, az ilyen helyzetek megoldására, az emberi életek és a természet védelmére szakértői és technikai segítséget kaphatnak.

A Momentum EP képviselője a Renew Europe európai parlamenti frakció tagjaival közösen javasolja, hogy bővítsék ki az Európai Ügyészséget és a jogköreit is, hozzanak létre egy környezetvédelmi ügyészséget. Szerinte így a Sajó kapcsán is felelősségre lehetne vonni azokat, akiknek a hanyagsága miatt előállt  a katasztrófahelyzet. 

Terve szerint lenne egy olyan hivatal, ami a környezeti és társadalmi károkkal foglalkozik, felelősségre vonja azokat, akik a természeti kincseket károsítják, emberéleteket sodornak veszélybe és kockáztatják a jövőt.

Donáth Anna szerint összeurópai kérdés, hogy mi történik a Sajóval, mi történik Európa folyóival, a természeti környezettel. Mert, ahogy fogalmazott, ha nem lépnek az óriásszennyezők, az óriáscégek, akik a környezetvédelmi problémák nagy részét okozzák, és kezelni is tudnák, akkor az államnak kell megvédenie a környezetet és a közösségeinket. Ha pedig nem teszi, akkor Donáth Anna szerint, az EU-n keresztül kell ezt kikényszeríteni.

Kapcsolódó cikkek