Megölte, feldarabolta, majd utazókofferekben hazavitte és Jászalsószentgyörgyön elrejtette volt élettársát egy nő

Megosztás

A Szolnoki Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt 17 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a 30 éves nőt, aki 2019. február 24-én hajnalban egy bécsi lakásban több késszúrással megölte az élettársát, majd a holttestet feldarabolva, utazókofferekben, bérautóval Magyarországra szállította, ahol azt édesanyja segítségével, Jászalsószentgyörgy külterületén, a szászbereki öntözőcsatorna átereszében elrejtette. Édesanyját emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.

Az ügyben 2020. december 3-án emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék 8 tárgyalást tartott, majd az utolsón, 2022. május 27-én ítéletet hozott. Az ügyészség mindkét vádlott vonatkozásában tudomásul vette a döntést. Az édesanya és védője sem fellebbezett, így az ítélet, az ő vonatkozásában a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

Az ügy fővádlottja tekintetében azonban – aki beismerte ugyan, hogy megölte volt élettársát, de jogos védelmi helyzetre hivatkozott –, az általa és védője által bejelentett, téves jogi minősítés megállapítására irányuló fellebbezések folytán az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Az ítélethirdetést követően a bíróság az ügy fővádlottjának letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta.

Kapcsolódó cikkek