Gyurcsányék eltörölnék az ÁFÁ-t és százezer forintos támogatást adnának

Megosztás

A Demokratikus Koalíció átfogó javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak az infláció ellensúlyozására egy országgyűlési határozat formájában – közölte az ellenzéki párt.

A DK szerint mára nincs olyan ember az országban, aki ne szörnyülködne az infláción és az élelmiszerárakon. „A törvénytelen Orbán-kormány elvesztette az irányítást a forint és az árak felett, erre reagál most a megszorító intézkedésekkel és új adókkal.”

A DK szerint nem újabb megszorításokra van szükség, hanem ellenkezőleg, pluszjuttatásokra és kedvezményekre. Ezért javasolják, hogy:

A kormány juttasson egyszeri, minimum 100 000 forint támogatást a gyereket nevelő családoknak, az átlagnál kisebb jövedelmű nyugdíjasoknak, az átlagjövedelemnél kevesebbet kereső közalkalmazottaknak és a súlyos fogyatékkal élőknek.

Teremtsék meg a költségvetési fedezetét a minden közlekedési eszközre érvényes, három hónapos, 1000 forintos tömegközlekedési bérlet bevezetésének, mert “nem válhat luxussá a közlekedés a jelenlegi helyzetben”.

Év végéig csökkentsék ideiglenesen 0%-ra, 2023. január 1-től pedig 5%-ra az ÁFÁ-t az alapvető élelmiszerek, a munkahelyi étkezés, a gyermekápolási termékek, a női higiéniai termékek, a napelemek és egyéb megújuló energia termékek, valamint a lakóépületek energetikai korszerűsítése esetében.

A DK szerint ezzel együtt a felére kellene csökkenteni az üzemanyagokon lévő jövedéki adót 75 dolláros világpiaci kőolajár felett, míg a fűtőanyagok jövedéki adója pedig legyen 0% az év végéig.

Egy megjegyzés: a párt arról nem írt, hogy ezt miből kellene fedezni.

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek