Értelmetlen címmel közölt hírt a Szoljon.hu és a többi megyei KESMA-lap

Pillanatok alatt az összes kormánypárti megyei lap átvette a sbfgjgkhgfdesss című hírt, amely ráadásul jó hosszan elérhető is volt. A mecsekalja.tumblr.com által megtalált, krikszkrakszokra épülő tartalom először a bama.hu-n jelent meg, majd a furcsa címmel ellátott „hírt” a Google szerint pillanatokon belül átvette az Sonline, a Duol, a Szoljon, a Veol, a Heol, a Vaol, a Délmagyar, a Boon.hu, vagyis a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) / Mediaworks Hungary szinte összes megyei lapja – szúrta ki a Media1.hu. Mindez jól illusztrálja azt is, hogyan tarolja le a KESMA-lapokat esetenként egy-egy ellenzéki szereplőről szóló lejárató anyag is mindenféle ellenőrzés nélkül. Az értelmetlen című hír egyébként sokáig elérhető volt…

Tovább olvasom

Biztonsági kamerák rögzítették, ahogy orosz katonák fegyvertelen civileket gyilkolnak Kijevnél – videó

Ne feledjük, az orosz propaganda egyik legfontosabb alappillére, hogy ők civileket szánt szándékkal sosem öldösnek ebben a háborúban (amiről eleinte még kimondani is tilos volt, hogy háború lenne). Ezek a felvételek azonban erősen az ellenkezőjéről tanúskodnak, de előre tudhatjuk, erre is lesz valamilyen magyarázata az oroszoknak és ezzel együtt a fideszeseknek is. Több biztonsági kamera is fölvette, ahogy az orosz különleges erők katonái megölnek egy 65 éves, fegyvertelen biztonsági őrt és a főnökét, majd kifosztanak egy boltot Kijev mellett. A felvételek, amelyekről a BBC készített riportot, még viszonylag az orosz-ukrán háború elején…

Tovább olvasom

Magyarországra küldenék az ukrán-magyar kettős állampolgárságú romákat

Mivel magyar állampolgárságuk is van, a helyi törvények alapján nem is igazán számítanak menekültnek és nem is jogosultak az ilyen jellegű ellátásokra. A cseh fél megkérte Pintér Sándort, hogy minél előbb intézkedjen az ügyben, vonatokkal Magyarországra szállítanák az érintett romákat. Vít Rakusan cseh belügyminiszter felszólította csütörtökön Pintér Sándor belügyminisztert, hogy Magyarország gyorsítsa fel a Csehország területén tartózkodó ukrajnai roma menekültek esetleges ukrán-magyar kettős állampolgárságának ellenőrzését, mert az ilyen státusú embereknek nincs jogosultságuk a menekülteket megillető segélyekre Csehországban. Ezt maga Rakusan közölte csütörtökön Prágában újságírókkal azt követően, hogy a témáról telefonon…

Tovább olvasom