Hosszú Katinka bejelentette, férjhez megy – már az időpont is ismert

Megosztás

A 2016-os olimpia sztárja a róla készült film bemutatóján osztott meg részleteket magánéletéről.

2020 elején kezdődött a Hosszú pályafutását bemutató dokumentumfilm forgatása, ám és a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetet kellett tartani. A film azonban elkészült, a bemutató ma volt. a sajtóeseményen jelen volt természetesen Hosszú Katinka is – írja a Blikk.

Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilm a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával, amely 560 milliós állami támogatást kapott. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert.

Hosszú Katinka sok más mellett azt is elmondta: részt vesz a vizes VB-n, célja, hogy megszerezze századik nemzetközi érmét. Utána pedig, várhatóan nyár végén, férjhez megy szerelméhez! Április óta szervezik az esküvőt, a verseny kicsit tolta a szervezést, ezért inkább úgy döntöttek, nyár végén tartják meg a lagzit.

Shane Tusuppal történt emlékezetes szakítása után Katinkára újra rátalált a szerelem. A riói bajnok úszó és kedvese 2019 óta alkotnak egy párt. Teljes mértékben megbíznak egymásban, amit az is mutat, hogy Gelencsér Máté – aki Gelencsér András úszóedző fia – már nem csak a versenyekre kíséri el szerelmét és tréningezik együtt vele, de egy ideje már ő készíti fel a viadalokra is. A kapcsolatukat tavaly még szorosabbra fűzték, ugyanis korábbi sajtóinformációk szerint a férfi üzletrészt vásárolt a bajai kiválóság vállalatában: az Iron Swim Kft. 40 százaléka lett az övé.

Kapcsolódó cikkek