Húszra duzzadt a gyanúsítottak száma a Pénzügyminisztériumot is érintő vesztegetési ügynek

Megosztás

A nyomozást végző főügyészség a mai napig 20 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül 12 személy gazdálkodó szervezet képviselője, 7 pedig jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselő – írta Polt Péter legfőbb ügyész pénteken Hadházy Ákos országgyűlési képviselő a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési ügyben feltett kérdésére.

Polt azt is elárulta a levelében, hogy nem az OLAF kezdeményezésére indult a nyomozás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentésére. Emlékezetes, áprilisban vettek őrizetbe, majd tartóztattak le öt pénzügyminisztériumi pályázatkezelőt hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. Hivatalos személyektől ekkor

több mint kétszázmillió forint készpénzt, hatvanmillió forint összegű értékpapírt foglaltak le gépjárművek és ingatlanok mellett.

A lefoglalt pénz nagy részét, 190 millió forintot egy, a Pénzügyminisztériumban dolgozó kormánytanácsosnál találtak meg. Az illető széfjében 3,5 millió forintot, közel tízezer amerikai dollárt, és több mint nyolcezer eurót találtak. A kormánytanácsosnál trezorkulcsokat is találtak, ezekről azt mondta, hogy a hozzájuk tartozó széfeket apósa, anyja és az ő nevén bérelték.

Az ügy a Kormányinfón is szóba került: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, hogy a gyanúsítottak pályázatok elbírálásánál azt ígérték, elintézik az eredményes pályázatokat, vagy a fellebbezés során az eredmény megváltoztatását, és ezért pénzt kértek. A vesztegetői oldalról magángazdasági szereplőktől, és Ginop-pályázati pénzekről van szó – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek