Kiállnak a szülők a Pornhubos tablót készítő osztályért

Megosztás


Megszólalt az egyik diák édesanya, aki szerint érthetetlen, hogy miért veszik el most az osztály tablóját, amikor kezdetben mindenki engedélyt adott rá.

Már korábban beszámoltunk róla, hogy egy veszprémi végzős osztály tablója nagy port kavart. A Vetési Albert Gimnázium 12.B osztályának tagjai ugyanis a legnépszerűbb pornóoldal mintájára készítették el a tablójukat.

A grafika eredete csak a cikkek megjelenése után vált ismertté a tantestületben, így a tabló képét már nemcsak az iskola honlapjáról tüntették el, de elzárták magát a tablót is. Azonban ez a szankció nagy felháborodást keltett a diákok szüleiben, egy édesanya arról beszélt a Promotions.hu-nak, hogy értetlenül áll az iskola jogtalan döntése előtt.

„A gyerekeknek csupán az volt a céljuk, hogy egy emlékezetes tablót csináljanak. Olyat, amilyen még soha, senkinek nem volt”

– mondta. A megszólaló édesanya a gyerekek védelmére kelt és elmondta, hogy a tabló terveire az osztályfőnök is áldását adta, még mielőtt azt elküldték volna a fotósnak. Viszont mióta nyilvánosságra került a tabló dizájnjának eredetére, mindenki elhallgatott.hirdetés

„A tanárok nem akarnak róla beszélni. Most elzárták a tablót az iskolában, egyik üzletben, egyik boltban sem rakhatják ki. Most azon vagyok, hogy valahogy visszaszerezzük a tablót, és a gyerekeket is arra biztatom, hogy álljanak ki magukért, nem szabad hagyni magukat”

– tette hozzá az egyik végzős édesanyja.

A szülő nem érti, hogy miért van ekkora felháborodás most, mikor kezdetben mindenki engedélyt adott a tablóra. A tablót a Vetési Albert Gimnáziumban is az osztálypénzből finanszírozzák. Így most az anyuka próbálja felvenni a kapcsolatot a többi szülővel, hogy ők is segítsenek visszaszerezni a diákok jogait, hogy kitehessék a tablót.

Kapcsolódó cikkek